Az ember választhat. És ha rosszul választ, akkor csak magát hibáztathatja, amikor szembesül a következményekkel.
Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell.
Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia.
Minden képzelőerő kérdése. Felelősségünk a fantáziánkból indul ki. Yeats ezt mondja: A felelősség az álmoknál kezdődik. – Ez bizony így van. Megfordítva: ahol nincs képzelőerő, ott nem jön létre felelősségérzet.
A felelősség határait nem a képességek jelölik ki, hanem a lelkiismeret. Csak azért vállalhatsz felelősséget, amit a lelkiismereted enged.
Ne vádaskodjunk az objektív körülmények ellen, hanem vállaljuk, hogy saját életformánkért mi vagyunk a felelősek.
Amikor egy férfinak a büszkesége és a felelősség között kell választania, csaknem mindig a büszkeséget választja – ha a felelősség elrabolja a férfiasságát.
A gyermekeket elsősorban nem az neveli, amit mondanak nekik, hanem az, amit látnak, amiben élnek.
A felelősség-nem-vállalás és -hárítás mára össznépi élettevékenységgé vált.
A szabályok és az előírások többnyire megkönnyítik az ember életét, és segítenek eligazodni az életben. Egyes dolgok helyesek, mások helytelenek, és a két véglet között ott van egy nagy szürke terület. Mégis jobb, ha az ember tudja, hogy egy bizonyos helyzetben a szürke melyik árnyalata alkalmazható.
A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan. Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek. És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért. Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magára veszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság – vagyis a szeretet – nevében cselekedett, függetlenül attól, hogy ő hal meg vagy az ellenfele: a felelősség az övé.
Ha az az eszköz éles és fényes, és nem tudod, mi az ördögöt kezdj vele, sok kárt okozhatsz.
Szabad vagyok, mert tudom; egyedül én vagyok erkölcsileg felelős mindenért, amit teszek.
Végső soron nem vállalsz felelősséget az életért, amíg nem vállalsz felelősséget ezért a pillanatért – a mostért. Ugyanis a most az egyetlen hely, ahol az élet föllelhető.
Vannak olyan időszakok, amikor egy bölcs vezető éppen attól válik felelősségteljessé, ha új irányban indul el, főleg ha teljes bizonyossággal tudja, hogy a lehető legjobb útra tereli népét.
Kevés ember tud emberségesen és nagylelkűen élni a hatalmával, ha senkinek sem tartozik felelősséggel érte.
A tudás eszköz, s mint minden eszköznek, a felhasználó kezében dől el a sorsa.
Mindegy, meddig énekelhetek még: a zenei karrier hatalmas felelősségérzettel ruházott fel, amelyet nemcsak a családom iránt érzek, hanem az iránt a számtalan ember iránt is, akik példaképnek tekintik az énekeseket. Sokkal tartozom a rajongóimnak – de az is lehet, hogy mindent nekik köszönhetek. Ezt is csak egyféleképpen fizethetem vissza, mégpedig azzal, hogy az életemet megvilágosító kérdésre adott igenlő választ a gyakorlatba is átültetem, és helyesen cselekszem.