1949. január 12. -
japán író és műfordító
Murakami Haruki idézetei a magány, az emlékek és az emberi lélek rejtett rétegeit járják körül. Gondolatai különleges hangulatban ötvözik a hétköznapi valóságot a belső világ csendes misztikumával.
Miért kell az embereknek ilyen magányosnak lennie? Mi végre mindez? Emberek milliói élnek ezen a világon, mind sóvárognak valami után , másoktól várják, hogy kielégítsék őket, mégis elszigetelik magukat. Miért? Csupán azért jött létre a föld, hogy az emberi magányt táplálja?
A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak.
Ezen a világon van, amit csak egyedül lehetséges megoldani, és van, amit csak ketten. A kettőt fontos jól kombinálni.
Apám mindig is kutató ember volt. Ma is keres valamit. Csak az él igazán, akinek van keresnivalója ezen a világon.
Csak tarts ki, és minden rendbe jön.
Kitartás idézetek, Motivációs idézetek, Rövid motivációs idézetek
Van a világon olyan bánat is, amit nem lehet megsiratni. Az a fajta, amit senkinek se lehet elmondani, s ha mégis, akkor sem értik meg. Ez a szomorúság megváltoztathatatlan, csendben megüli a szívet, felhalmozódik, mint a hó szélcsendes éjszakákon.
Tudod, milyen az, amikor sötét, hideg magányban azt szeretnéd, hogy megöleljenek, de nincsen senki?
Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
A legfontosabb, amit az iskolában megtanulunk, az az, hogy a legfontosabb dolgokat nem lehet az iskolában megtanulni.
A kedvenc könyveimet újra és újra elolvastam, néha csukott szemmel beszívtam ismerős illatukat. Elég volt ez az illat, a könyvek lapjainak érintése, hogy boldognak érezzem magam.
Ez az egyik problémás pont a matematika szakot végzettekkel. Az őket különösen nem érdeklő jelenségekre vonatkozóan meglepően rövid az emlékezetük.
Ha valaki egyszer rászokik az olvasásra – az ilyen szokásokat fiatal korban veszi fel az ember –, nemigen tud egykönnyen lemondani róla.
Kétségtelen, hogy egy idő óta megváltoztam, és az életem kizökkent a kerékvágásából. Annak is megvolt az oka. Más úgysem értheti meg. Nem tehettem másként.
Azzal, hogy éljük az életünket, egyre a halál felé haladunk. De ez csak egy a rengeteg igazság közül, amelyet meg kell tanulnunk. Naoko halálából a következőt tanultam: semmilyen igazság nem vigasztalhat abban a fájdalomban, melyet a szeretett lény halálakor érzünk. Nincs az az igazság, őszinteség, erő, kedvesség, amely kigyógyíthatna a szomorúságból. Nem tehetünk mást, mint túléljük valahogy a szomorúságot, tanulunk belőle valamit, aztán rájövünk, hogy amit tanultunk, annak semmi hasznát nem vesszük a következő, váratlan ránk törő fájdalommal szemben.
Sokáig álltam az eső áztatta utcát bámulva. Újra 12 éves kamasz voltam, aki órákig nézte az esőt. Ha az ember elég sokáig bámulja, kiürül a feje, nem gondol semmire, és a teste fokozatosan ellazul, megszabadul a világ valóságától. Az esőnek hipnotizáló ereje van.
Az igazi zseni maradéktalanul kitölti a maga világát, (…) de a többiekét nem. A körülötte élők igyekeznek lebontani a falait, hogy hasznot húzzanak a tehetségéből. Legyen mégoly zseniális vagy ostoba, nem tud érinthetetlen világot teremteni magának. Bújhat a legmélyebb sötétségbe, emelhet maga köré bármekkora falat, egyszer csak jön valaki, és kiássa onnét.
Minden képzelőerő kérdése. Felelősségünk a fantáziánkból indul ki. Yeats ezt mondja: A felelősség az álmoknál kezdődik. – Ez bizony így van. Megfordítva: ahol nincs képzelőerő, ott nem jön létre felelősségérzet.
Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz.
Én nem győzelemért vagy a bukás lehetőségéért igénylem az erőt. Nem szeretném külső támadásokkal szemben pajzsként használni. Azt a csendes erőt igénylem, amely képessé tesz az igazságtalanság, a balsors, a szomorúság, a meg nem értettség elviselésére.
