Mert a bosszú a dolog könnyebbik része, a nehezebb akkor kezdődik, amikor az élet megy tovább. A neheze az, hogy együtt kell élned a történtekkel. Azzal, amit tettél, és amit veled vagy azokkal, akiket szeretsz, tettek.
A szilárd kötelességtudat a jellem koronája.
Csak a kötelesség teljesítése adja meg az embernek az élet nyugalmát és a lelkierőt.
Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…
Néha az ember elfelejt együtt érezni, és inkább másokat hibáztat mindenért, még az olyan dolgokért is, amikről nem tudta, hogy rossz, amikor elkövette.
A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik leküzdésében.
Sok beszélgetésem telt azzal, hogy megmondták, ki a hibás. Azt mondták, a hitetlenek miatt, a hívők miatt, a zsidók miatt, a cigányok miatt, a németek miatt, az oroszok miatt, az amerikaiak és a franciák miatt, a románok, a csehek és a szerbek miatt, és hogy a kínaiak miatt mindenképp, meg az arabok miatt és a gazdagok miatt, meg a hajléktalanok, és a munkanélküliek, meg a kormány miatt. (…) Kevesen mondták, hogy ők maguk miatt.
Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
A kereszténység két évezreden keresztül félremagyarázta ezt a kérdést, más vallások teológusai még hosszabb ideig. Az isten szinte lényegénél fogva tagadja a szabad akaratot, különben nem lenne mindenható. A kereszténység mégis törekszik a szabad akarat koncepciójának megőrzésére, mert nélküle az emberi lények nem lennének felelősségre vonhatóak cselekedeteikért. Felelősségre vonhatóság nélkül a bűn csak szemfényvesztés és a pokol szégyenletes igaztalanság, éppen az isten részéről.
Rajtunk múlik a történelem. Ne mi múljunk rajta!
Hajlamosak vagyunk keresni a megkötöttséget, mert a szabadságot általában olyasvalaminek látjuk, ahol nincsenek határok, sem felelősség.
A vezetés terhe az, hogy felelősséggel tartozol a nép jólétéért.
Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindennel és mindenkivel szemben.
Az egyéni felelősség szempontjából sokkal alaposabban tanulmányozhatjuk életünket, ha törődünk azzal, hogy megértsük.
Az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért.
Amint elkezdesz felelősséget vállalni önmagadért, elkezded levetni álarcaidat. Mások megzavarodnak, mert mindig voltak elvárásaik feléd, amelyeknek mindig megfeleltél. Most úgy érzik, kezdesz felelőtlenné válni.
Egy ember nemcsak a tetteivel árthat másoknak, hanem a közömbösségével is, és ebben az esetben is felelősség terheli őt.
Bizonyára el tudod képzelni, micsoda káosz lenne a világon, ha mindenki azt mondaná: „Független akarok lenni, felelősség nélküli, és szabadon ki akarom mondani, amit gondolok, és azt szeretném csinálni, amit én akarok.” Mindnyájunknak szabadságunkban van úgy beszélni és cselekedni, ahogy egyénileg akarunk – föltéve, hogy a beszédnek és cselekedetnek ez a „szabadsága” nem okoz kárt embertársainknak.
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.
Van egy nagyon fontos jellemvonás, amely közös, és minden olyan személyben megtalálni, aki meggazdagodott – a személyes felelősségtudat. Valamennyien vállalják a felelősséget a döntéseikért és a tetteikért. Ők nem hibáztatják problémáikért a gazdaságot vagy az államot, az időjárást, nem hivatkoznak arra, hogy nehéz gyerekkoruk volt. A gazdag emberek nem várják tátott szájjal a sült galambot, nem várnak arra, amikor a körülmények kedvezőbbre fordulnak, ők nekikezdenek, és megteremtik. Ők nem mentségeket keresnek, hanem megoldásokat. Ők sikerre vannak ítélve.