Soha nem aggódtam a képességeim miatt, mert sok munkát fektettem az edzésekbe. Tehát ha odateszed magad, akkor mitől félsz? Tudod, hogy mire vagy képes, és mire nem.
Tudom, hogy a félelem egyesek számára akadályt jelent, de számomra ez csak illúzió. A kudarc mindig arra késztetett, hogy legközelebb még keményebben próbálkozzak.
A félelmek olyanok, mint a cigaretták, mondta nagymama: nem az a nehéz, hogy végezzen az ember az apró rohadékokkal, hanem hogy ne kezdjen ki velük újra.
A szégyen a legmélyebb „negatív érzelem”, aminek az elkerüléséért szinte bármit megteszünk. Sajnos a szégyentől való örökös félelmünk megakadályoz minket abban, hogy reálisan lássuk a dolgokat.
Nem túl nehéz belekerülni a világ félelemalapú történeteibe, és elveszíteni a hitünket. Ha a félelem átveszi az irányítást, kómaszerű állapotba kerülünk. Szó szerint elfelejtjük, kik is vagyunk. Az elszigetelődés, a hiány, az ítélkezés és a negativitás hitrendszereit építjük fel.