Tudom alszol, ha ébren volnál,
A csillagok közt barangolnánk,
Körbe néznénk, a felhők csúcsán,
Megszületnénk egymás ajkán.
Esti Kornél
Nekem új az, hogy látom,
hogy semmit nem tudok.
Jó lenne már végre valami olyan,
ami biztos, hogy én vagyok.
Minden ember
tátott szájjal
megváltásra vár
valakitől
valamitől…
Hallgatjuk a csendet,
Megfulladunk benne,
Mind a ketten tudjuk,
Hogy el van ez már cseszve.
Nem jött utánam
se öröm, se bú.
Egyikből se hagytunk,
elosztottunk mindent.
Egyedül vagyok hűtlen,
egyedül vagyok jó,
egyedül egyszer élek,
elég lehangoló.
Akkor hagylak el,
mikor senki nem izgul,
mikor minden csendes,
én akkor hagylak el.Mikor minden nyílik,
tavaszra minden ember,
mikor mindenki boldog,
én akkor hagylak el.
Nem változik semmi,
ha körbe nézek, tényleg,
itt minden megszokott,
és nem látszik a lényeg.Nem változnak a nappalok,
se jobb, se rosszabb nem vagyok,
nem változnak az emberek,
ne izgulj, itt nem változik semmi.
Ne feküdj mellém, mert ez itt most csak az én városom.
Macskakő matracom, járdaszegély rajt a vánkosom,
és ne hidd, hogy nem puha, olyan, mint ti soha még nem,
meghallgat, szétfagy és esőben is ázik értem.
Mit mondhatnál, mit mondhatnék én?
Túl sokat beszéltünk
a semmiről, a felszínen
sok hajó és vitorlás
a vízben áll, nem halad,
apály volt ma egész nap.
Unom már, hogy azt mondod, hogy „minden rendben van”,
unom már ezt a szar dumát, hogy „érezd jól magad”,
annyira unom már, hogy úgy csinálsz, mintha minden rendben lenne.
Unom már, hogy azt játszod, hogy élvezed..
Nem vagy már szép, nem vagy már jó,
nem vagy már éppen a nekem való,
nem lesz gyerek, nagy ház, autó,
ahogy te élsz, az nekem nem jó,
az nekem nem jó már.
Nem vagy már jó,
nem vagy már szép.
Égjen lassan,
vagy szakadjon szét.
Nem érdekel, most nem zavar, hogy nem vagy már olyan,
Hogy éppen annyi folt, ahány tüske van,
és nem érdekel, hogy nem érlek el, nincs mit mondanom.
Nincs mit mondanom, nincs mit mondanom.
Hiába bújsz hozzám, inkább el kéne bújnod,
megkeresnélek azért, hogy megtaláljalak ott,
ahol nem járt senki még, ahol mindig sötét van,
ott találnék rád, ahol nem látom magam.
Most üresen ropognak a hidegtől mind a színpadok,
A fantom is alhat, de nem alszik, a fantom én vagyok.
A maszkom a burára hajítva mosolyog szépen,
Most én is, mert sötét van, csend van, épp úgy, ahogy kértem.
Hajnali köd, reggeli szél,
Lassan az ég gazdát cserél,
Felkel a nap, zavar a fény.
Maradok itt, de ki vagyok én?
Nem biztos, hogy visszajössz, ha kiengedlek
E furcsa szívből, ahol meghúztad magad.
Összeér az éjszakában
Látomás és valóság.
Nem tudom, hogy melyik vagy, végül is mindegy,
Bármelyikben meghúzom magam.
Itt maradtam az éjszakában.
Fel se tűnt, hogy milyen csend lett mostanában.
Beengedtem a sötétséget,
És azóta nem talállak benne téged.
2006-ban alakult magyar alternatív rockegyüttes