Nincs nagyobb kín, mint a szerelem. Mazochistáknak és kezdő önsorsrontóknak melegen ajánlom. Jobb híján.
Fájdalom idézetek
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
A nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart.
Gyönyöreinket az a félelem kíséri, hogy elmúlnak; ez az öröm első fájdalma.
A fájdalomnak az a sajátossága, hogy nem szégyelli ismételni magát.
Te már ezentúl mindig harmadik vagy.
Te már ezentúl mindig hátul ülsz.
Te már nem látod kettesben a tengert.Nem fáj, hogy az élet így félretolt?
El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.
A rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tűzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.
Idelent madarak vacognak,
deres csönd dermedt ágra ül,
mesék csodái összerogynak…
és szívünk egyre nehezül.
Magányból és könnyből, láncot fon a Bú…
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm… ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak felém kín-szavaid…
Iszapos csillaggá csordulva üzenik:
Hogy… nem szeretsz… Kedvesem.









