Amint a jelenvaló eseményekben, úgy a személyekben sem ismerjük fel egykönnyen azt, ami bennük jelentős: csak ha a múltban vannak, tűnik ki jelentőségük – az emlékezés, ábrázolás, elbeszélés által kidomborítva.
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
A valódi emlékek gyakran hihetetlenek, a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek, hogy képesek helyettesíteni a valóságot.
Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.
Ha hallasz egy dalt, aminek a szövege megragad, számodra jelent valamit, ha olvasol egy könyvet, egy idézetet, amiről érzed, hogy közöd van hozzá, ha látsz egy gyönyörű tájat, ami megigéz, gyűjtsd magadba. De ne öncélúan. Mert mindez egyszer értelmet nyer.
Az emlékezetes élet az az élet, amikor valaki ki tudja magát húzni az életével szemben, miközben legyőzi a félelmeit, majd szabadon tud lélegezni.
Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.
A szenteste! Karácsony! Micsoda édes zengésű szavak! Hogy megtelik a szív a rájuk való visszaemlékezésben!
Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre. De más karácsonyesték emléke sem mosódhatik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis – mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket.
Nem fűzött össze bennünket barátság,
és karom éjjel mégis átkarolt.
S mikor már bebújtunk a közös ágyba,
messzebb voltunk egymástól, mint a hold.
Az emlékezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk. Pillanatok és érzések, borostyánba ragadva, értelemszálakon felfüggesztve. Ha valakit megfosztunk az emlékeitől, mindenétől megfosztjuk.
Veszélyes dolog a memória. Addig hánytorgatod magadban az emlékeket, míg már minden felületüket, szögletüket ismered, és mégis rá-rábukkansz egy élre, amely megvág.
Ha élünk a hátrahagyottak szívében, nem halunk meg.
Sebesen tért vissza a múltam, és túl lassan tartott hazafelé a jövőm.
Olyan dolgokat láttam, amit ti emberek el nem hinnétek. Mindazok a pillanatok örökre el fognak veszni, mint megannyi könnycsepp az esőben.
Egy napon, ha majd visszanézünk, a küzdelem éveit látjuk a legszebbeknek.
Amíg te használod az emlékeidet, szabad vagy. Amikor azok használnak téged, fogoly.
Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne…
Az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.