Az emlék, amit – ahogy mondják – az idő megszépít. De az idő nem minden emléket képes megszépíteni. Mert vannak olyan emlékek, amelyek már abban a pillanatban felülmúlhatatlanul szépek, amikor megszületnek.
Emlékezés idézetek
Megesik, hogy olyasmi történik, amire már nem is számítasz. Mert elképzelhetetlen volt számodra, hogy egy réges-rég elfeledett érzés valahonnan mélyről még felsejlik és erőre tud kapni benned annyi „nyűglődve” töltött év után. Nem tudod, mit kezdj vele, hova tedd, mert hát a kirakatba mégsem lehet… Hogyan kell viselni, kezelni, hogyan kell ahhoz viszonyulni, akihez legszívesebben sehogy sem viszonyulnál? Rengeteg átláthatatlan kérdés, amire nincs válasz. Ám mégis, van válasz. Van válasz, mégpedig benned. Mert ezekre a kérdésekre senki sem válaszolhat helyetted. Csak te. És te pontosan tudod a választ.
A pillanatok nem vesznek el soha. A legszebb pillanatokból áll össze az a kép, amit Életnek nevezünk.
Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon.
A sír csak üres doboz. Akit szeretek, él az emlékezetemben, egy széthajtogatott zsebkendőből felszálló illatban, egy hangsúlyban, mely váratlanul eszembe jut, és egy hosszú percre belefeledkezem, míg lehajtom a fejem.
Végül már csapongott az események között, de indulatok nélkül: mivel másra nem tudott gondolni, megtanult hidegen gondolkodni, hogy az elkerülhetetlen emlékek többé ne sértsék az érzékenységét.
Az embernek előbb maga mögött kell hagynia a múltat, csak akkor mehet tovább.
Ami meghalt, nincsen eltemetve,
mit megtagadtál, nincsen elfeledve…
Az emlék, mint a bor, csak szédít.
Matatok a régi emlékek között, és balga, önző módon persze azt keresgélem, hogy mi jutott nekem ebből a húsz esztendőből. És azt még, hogy miért nem ereszt el az emlékek hóesése, miért havaz be teljesen, miért nem szabadulhatok?
Légy víg, mint én. Hisz senki se
veheti el tőlünk azt, ami egyedül a
miénk: emlékeinket.
Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek… De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket.
Az ember erősebben és pontosabban emlékezik a kezdetre, mikor közeledik a vég.
Ami fontos, azt nem felejted el soha.
Aki tegnap voltál:
ma már nem te vagy.
Aki holnap léssz:
ma még nem te vagy.Csak az emlékezet csalása fűzi
egy életté a folyamatos halált.
Ha emléked éled
mit nem talál éned
s kivár a múlt,
de sivár és rút;
mert apad a kút…
A múltunk kizárólag a miénk, bárhogyan próbálunk másokra is rásózni valamit, mindenképpen a nyakunkon marad.
Egy szív sose heveri ki első élményeit, melyek megdobogtatták, és először vétették vele észre, milyen sosem érzett elragadtatásra képes.
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést. Itt találhatjuk az elképzelések, félelmek, szerelmek, megbánások egyéni tárházát.