Ha nem hozhatsz döntéseket az életben, akkor egy véres veszély vagy. Még mindig jobb, ha országgyűlési képviselő leszel.
Bizonyos kivételes érzések tartalma és folytonossága nem függ ilyen vagy amolyan külső döntésektől. A szívnek is megvannak a maga okai, amiket az ész nem ért. Nos a szívnek ezen okai voltak és maradnak mindörökre feltétlenül döntők számomra.
Az élet nehézségei gyakran váratlan lehetőségeket hoznak. Talán éppen ezért van, hogy olykor saját döntésünk okán, önként jelentkezünk a megtapasztalásukra és elviselésükre.
Folyamatosan hazugságokat hallasz, hogy olyan döntéseket hozz, amelyek szembemennek a természeteddel.
Ha két fontos feladat van előtted, mindig a nagyobbal, a nehezebbel, a fontosabbal kezdj foglalkozni. A nap legfontosabb döntése mindig arról szól, hogy mivel foglalkozol azonnal, és mi az, amit későbbre halasztasz.
Ha visszamehetnék az időben, ugyanezeket a döntéseket hoznám, és mindent ugyanígy csinálnék. Vagy talán még ennél is keményebben edzenék. Jól tudom, hogy azzal a bizonyos 363 kilóval akár négyszer is le tudtam volna guggolni, de mivel akkor már előre az volt a fejemben, hogy kétszer fogom fölemelni, így történt. Szóval igen, ha visszautazhatnék az időben, még keményebben edzenék, és holtbiztos, hogy négyszer megemelném azt a fránya 363 kilót.
A siker általában belépőjegy egy sor újabb döntéshez.
Indulatból hozott döntéseinkkel általában jól járunk. Érzelmeink többnyire csak azt a lépést teszik meg, amelyet értelmünk már rég elhatározott, de nem mert végrehajtani.
Minden lehetőség közül akkor választasz a legrosszabbul, ha megengeded, hogy nélküled döntsenek a te ügyedben.
Valamilyen halvány esély a legreménytelenebb helyzetben is kínálkozik. Ha van erőd megragadni, egyszer csak azt tapasztalod, hogy hirtelen erős hátszél támogat. Merj elindulni! – Aki felszáll a vonatra, az már megtette az út nehezebbik részét.
Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz… De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját… és az a másik leszorul, kiesik… az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki… és hagyja ott a maga régi nehéz útját.
A legjobb, amit szabadságunkból hasznosíthatunk, ha megtanulunk lényeges dolgokban jó döntéseket hozni, és megszabadítjuk magunkat attól a tehertől, hogy túl sokat foglalkozunk lényegtelen és jelentéktelen dolgokkal.
Az élet rossz döntések sorozata, és csak reménykedhetünk, hogy szép, hosszú sorozathoz lesz szerencsénk.
Az ember, mint a Természet megismerője: eszmét követ. Az ember, mint a Természet ura: rögeszmét. Megismerni ugyanis semmit sem lehet önmagunk megismerése nélkül, s aki magát csak felszínesen ismeri, tudja, hogy van benne egy önző és mohó ego, s van egy magasabb valója, akinek célja nem a birtoklás és a hatalom, nem a „természet leigázása”, hanem az emberiség, a jóság és a szeretet. Erről azért tud kivétel nélkül mindenki, mert nincs olyan pillanata az életnek, amikor ne kellene arról döntenie, hogy kit szolgál: az életet, vagy a halált, a fényt, vagy a sötétséget, az áldást, vagy az átkot, a szeretet, vagy az önzést, önmagát, vagy az igazságot.
Az egyik kezedben azt tartod, amit tenni akarsz. A másikban egy kupac szart. Nézd meg jól, és döntsd el, melyikkel kezdhetsz el most igazán valamit.
Ha az ember leteszi a garast valamelyik lehetőség mellett, az összes többi, amit elvetett, kihuny, akár az elfújt gyertyaláng, mintha sosem lett volna. Jelenleg valamennyi lehetőség ott világol előtte. De mindet életben csak úgy tarthatja, ha tétlen marad. Választani kell közülük.
Jobb, ha már most megjegyzel egy nagyon fontos igazságot, hogy amikor úgy alakul a helyzet, először ez jusson eszedbe. Az emberek egész életedben mindenfélét hajtogatnak, információk, utasítások és tanácsok tömegével tömik a fejedet. És mindannak, amit mondanak, legalább a kilencvenöt százaléka tévedés! (…) Ez az emberi élet legalapvetőbb ténye. (…) Az emberek tele vannak téves információkkal. Így persze nehéz eldönteni, kinek higgyünk.
Abban a pillanatban egyáltalán sejtelmem nem volt, mibe-hova kerültem. Szívesen mondanám el, hogy hitre találtam, sziklán vetettem meg a lábam, ellenállhatatlanul… ahol a téboly értelemre válik, a bánat örömre, a nem igenre. Sőt, a halál maga sem halál többé, hanem feltámadás. Az igazsághoz híven csak egyet mondhatok. Hogy amikor az élet és a semmi közt kellett választani, akkor mást választani, mint az életet, nem is lehetett, nem is annyira az élet miatt, az élet szerelme miatt, pláne nem az örök életért… inkább annak a reményében, hogy egy ideig az leszek, ami lehetek. Azért még lehet lelkesedni.
