Egy buliban voltam, és sehol sem találtam a barátnőmet. Mindenki engem nézett. Ők már tudták. Kinyitottam a hálószoba ajtaját, és ott találtam őket. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy nem vagyok elég jó. Néha még a mai napig is küzdök ezzel az érzéssel.
Sok oktalan kezdet koronáztatott meg szerencse által; sok okosan intézett terv semmivé lőn.
És amikor földre kerül az ember, mindenki boldogan belerúg.
Talán nem is a földön jártam:
A nőkben tiszta angyalt láttam,
Glória volt fejök felett,
Ők hozták földre az eget.Most sétálok a sétatéren,
Amennyi szép lány, mind megnézem,
De jót egyről sem gondolok –
Hiszen csak gyönge nők azok!
A víziók zord éjén
Láttam tűnt boldogságom;
Szívem megtört, mert élet és fény
Nem volt – csak éber álom.
Úgy érzem magam, mint a tudós, aki rájött, hogy egész életműve totális tévedés volt.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.
Uram, jobb utat tanácsoltál, mint amit engedélyeztél.
Amikor érzem, hogy hazudtál nekem,
És a hazug szavak csak hazugságot szülnek,
Amikor tapogatni lehet a csendet,
És az én csendemet rejti a te csended,
Akkor tudom, hogy elveszítettelek, ezúttal
Örökre.
Soha nem hittem volna, hogy a rohadt párizsi tűsarkú cipőm még egyszer a Small Heath-i lószart tapossa majd.
Aktív világmegváltó voltam, most meg egy passzív, impotens, értelmiségi pöc* vagyok.
Magadnak is érezned kell, hogy nem vagy többé, aki voltál. Én nem változtam. Amíg két test, egy lélek voltunk, bízvást számíthattunk arra, hogy boldogok leszünk. Most homlokegyenest ellenkező céljaink csak boldogtalanságot hozhatnak ránk. Hogy mennyit és hogyan töprengtem ezen, arról nem szólok, de kimondom nyíltan, hogy kész vagyok visszaadni szabadságodat.
Bizony, csalódásokban bővelkedik az élet. Gyakran éppen azok a reményeink nem teljesülnek, amelyek a legkedvesebbek szívünknek, és leginkább becsületünkre válnak.
Itt Petőfi óta mindig a terv megy füstbe.
Nem a halál fáj, hanem az, hogy nem tudom elérni azt, amit még akartam.
Mikor az embert elborítják a csalódás és gond hullámai, vagy a filozófiához, vagy a humorhoz menekül, hacsak nem esik végképp kétségbe.
Bámultam a lefolyó esőcseppeket, és olyan érzésem volt, mintha ma az időjárás is síratná a tönkrement életemet.
Azok a dolgok tesznek tönkre minket, amelyeket a legjobban szeretünk.
Az az ábránd – elenyészett;
Az a légvár – füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ – nincs sehol!
