Elég kellemetlen beismerni saját magunknak, hogy nem olyan emberek vagyunk, mint amilyennek hittük magunkat.
Csalódás idézetek
A kezdet s vég titkát kutathatod,
iparkodásod nyomra nem vezet:
elsárgult, rongyos könyv a vén világ,
első s utolsó íve elveszett.
Mennyi bölcsen megfontolt terv hiúsult már meg, s mennyi fog még meghiúsulni! Mennyi esztelen terv sikerült már, s mennyi fog még sikerülni!
A korok múlása megváltoztat mindent: az időt – a nyelvet – a földet – a tenger partjait – az ég csillagait, mindent az ember „fölött, alatt és körül”, csak magát az embert nem, aki sose volt és sose lesz más, mint boldogtalan semmirekellő. Az életutak végtelen sokfélesége mind a halálba torkoll, és a végtelen sok kívánság csakis csalódáshoz vezet.
Soha ne nézzél hátra
soha ne pazarold az idődet egy kifordult barátra.
Vagy arra a lányra
aki nemegyszer átba**ott, mégis ugyanúgy bánja.
Nagyon megváltoztam, az élet nem úgy sikerült, ahogyan reméltük. Mindenki alábecsüli a csalódás hatását, a hosszú, folyamatos csalódásokat.
Szomorú, ha az ember jót akar, de elkésik vele.
Ami elveszett, az elveszett – ki beszél a tavalyi hóról? A római korona beleesett a csalódások kútjába, kár volna utánalökni még ezt a gyereket is.
Mire megjelent a televízió, már több mint tíz év rádiózás volt mögöttem, és azt hittem, mindenki engem akar majd. Csak ültem és vártam, hogy megcsörrenjen a telefon – de nem csörrent.
Csak önmagam tartom bilincsen,
Önmagam számára nincs lángom,
Szivem, reményem, hangulatom,
Erőm, bizalmam, csókom nincsen.
Szép öcsém, be nagy kár,
Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.
Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára.
Két tapasztalat árnyékolja be életemet: az egyik az, hogy a világ érthetetlenül titokzatos és gyötrelmes; a másik pedig, hogy az emberiség szellemi hanyatlásának korszakában születtem.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Hogy fordulhat a legjobb barátnőm ellenem csak azért, mert megváltoztam? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, nem állt mellettem.
Csak repülő álomkép s csalódás
A halandó ember élete!
Rövid öröm, hosszú gond s bánkódás
Bús életünk szűk kerűlete.
A művészet a legmélyebb vigasz, a legolcsóbb önámítás, kárpótlás ezért a csalódásért, hogy ide születtünk.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
Ez az év ilyen volt, jobb nem gondolni rá, mert csak mérgelődni lehet rajta, ami felesleges és nem is segít.
