Az ember alapvetően két ok miatt nem tud boldog lenni. Az egyik, hogy az örömöt a megszerzéssel azonosítja, a másik, hogy a boldogsághoz mindig indokot keres.
Bármit akarjunk is az élettől – társat, több pénzt, jó egészséget, a siker örömét nyújtó pályát vagy megvilágosodást –, ez mind ugyanarra vezethető vissza: minden vágyunk, kívánságunk, minden jelkép mögött boldogok akarunk lenni. Végtére is, ha tökéletesen boldogok vagyunk, mi másra van szükségünk? És ha nem vagyunk azok, nincs az a kapcsolat, karrier vagy siker, amely kielégülést nyújthat.
A boldogság csak egy röpke pillanat. Nem tart fenn tartós állapotot, mert fél, hogy az ember megszokja, és idővel képtelen lesz értékelni azt. Csak jön, de rövid ideig marad, hogy megtanuljuk szívvel fogadni, amikor bekopogtat újra.
A hála a boldogság egyik kiváltó oka, nem a következménye.
Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.
Az olvasás békességet teremt a káoszban, és boldogságot a kietlenségben.
Az elfogadás és az elengedés a két legfontosabb kulcs ahhoz a szobához, amibe a boldogság van zárva.
A boldogság a világ egyetlen tárgyában sem lelhető fel – tudatlanságunk miatt [mégis] azt képzeljük, hogy a tárgyakból boldogságot meríthetünk.
A mélyalvásban az embernek nincsen semmije, ideértve saját testét is. Ahelyett [azonban], hogy ekkor boldogtalan lenne, maradéktalanul boldog. Mindenki vágyik arra, hogy mélyen aludjon. [Márpedig] ebből az következik, hogy a boldogság az emberben rejlik, és nem külső okoknak köszönhető . Az embernek meg kell valósítania önmagát, hogy hozzáférhessen a zavartalan boldogság tárházához.
Elégedettséggel tölt el, hogy képes vagyok okos dolgokra, de nem ismerem a túlcsorduló boldogság érzését. Tudom, hogy valami hiányzik belőlem, mert látom, hogy mások milyen érzésekről számolnak be egy-egy gyönyörű naplemente láttán. Én intellektuálisan tudom, hogy ez valóban gyönyörű, érezni azonban nem érzem. A boldogsághoz leginkább hasonlító érzés, ha megoldok egy tervezési problémát. Ilyenkor szinte kiugrom a bőrömből. Úgy érzem magam, mint egy tavaszi napon vidáman szökdécselő borjú.
A boldogságot nem a cél elérése, hanem a hozzá vezető út jelenti.
Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.
A munkánkban, a kedvteléseinkben, és a szerelmünkben vissza kell térnünk a kiindulóponthoz, hogy megtaláljuk a tiszta boldogságot.
A Happier Than Ever tökéletesen körülírja az elmúlt pár évemet. Rengeteg jelentése van, kissé szarkasztikus, de az igazságot meséli el. Nem azt jelenti, hogy boldogabb vagyok, mint valaha is leszek, vagy boldogabb vagyok, mint bárki más, csak annyit, hogy boldogabb vagyok, mint előtte. Hogy jobban vagyok. Erről szólt az életem az elmúlt évek során. Felnőttem, változtam, jobb ember lettem, kreatívabb lettem, és jobban lettem mentálisan is.
A kettő mindig együtt jár. Az élet e két elem égése. Próbáld meg legyűrni a negatívumot a pozitívval, és sokkal boldogabb leszel.
Nincs nagyobb boldogság, mint ha valaki nyugalomban él és úgy is tud meghalni, ehhez pedig nem segít hozzá az a sok szamárság, amellyel a papok tömik tele a fejünket.
Milyen független minden külső valóságtól az, hogy az ember boldog-e vagy boldogtalan