A női bolondságnak ezer formája van.
Szerb Antal
1901. május 1., - 1945. jan. 27.
magyar író, irodalomtörténész, műfordító
Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást.
A nő értékét a háttere adja meg, jó vagy rossz híre, volt szeretői, az idegen ország, ahonnan jött. A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes, nagy tájék.
Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem.
És olvastam, és olvastam. Egy filozófiai művet, mert a filozófia nagyon meg szokott nyugtatni, attól alszom el a leghamarább. Talán mert tudatom az unalom elől az álomba menekül.
Milyen csodálatos dolog egy könyv! Csak ül, ül a polcon, és nem látszik rajta semmi, egy szót sem szól. Azután az ember kinyitja, és még mindig nem tud semmit, mert az ősnyomtatványoknak nincsen címlapjuk.
Megható szerelem volt, költészettel, budai várral és húszévességgel átitatott szerelem, tudod, olyan, hogy mikor ketten végigmentek az utcán, szinte vártam, hogy az emberek tisztelettel félre fognak húzódni előlük, mint mikor a Szentséget viszik.
A kartársat hagytam irigykedni, hiszen a kartársak irigysége a tudós egyetlen földi jutalma.
Ez így van; az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után, keresi, kergeti, hiába, és élete elsorvad a nosztalgiában.
A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú.
Ez Olaszország – gondolta – hajigálják egymást a történelemmel, mert a kétezer év nekik olyan természetes, mint falun a trágyaszag.
Mert nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek.
Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám – az, hogy téged szeretlek, önbizalmat és erőt ad, az, hogy őt szerettem, megalázott és megsemmisített.
A pénz egyszerűen nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell, hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos. Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt… De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek, ami sokba kerül… A pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga.
Nem szeretem az olyan embereket, akik nem olyanok, mint más ember. Más ember is elég undorító. Hát még az, aki nem olyan.
A mélységes butaságban van valami szédítő és örvényszerűen vonzó, mint az enyészetben. A vákuum vonzóereje.
Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak, akik egész életükben gyermekek maradnak, és vannak, akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazaértek az életkorukba.
A mohamedánok kizárták a nőket a paradicsomból. Én a könyvtárból zárnám ki őket, különösen a csinosakat. Puszta jelenlétük által zavarnak az olvasásban.
Igen; az iszonyat nem az éjszaka és a félelem dolgaiban a legerősebb, hanem akkor, mikor fényes nappal bámul ránk valami mindennapi dologból, egy kirakatból, egy ismeretlen arcból, egy fa ágai közül.
Szerb Antal idézetek – irónia, műveltség és emberi mélység
Szerb Antal a magyar irodalom egyik legfinomabb hangú írója, esszéistája és irodalomtörténésze, aki különleges érzékkel vegyítette az intellektuális mélységet a könnyed iróniával. Művei – mint A Pendragon legenda vagy Utas és holdvilág – egyszerre szólnak az emberi lélek útkereséséről és az élet szépségeiről, fájdalmairól.
A Szerb Antal idézetek magukban hordozzák a gondolkodó ember érzékenységét és humorát. Szavai gyakran egyszerre melankolikusak és derűsek, miközben rávilágítanak az emberi lét paradoxonjaira: a vágy és a valóság, a múlt és a jelen, az álom és az ébredés feszültségére.
Ezek az idézetek nemcsak az irodalmat szeretőknek szólnak, hanem mindenkinek, aki keresi a lélek finom rezdüléseit. Szerb Antal hangja ma is élő: bölcs, szellemes és mélyen emberi.