A skizofrénia rémálma az, hogy nem tudjuk, mi a valóság. Képzelje el, hogy hirtelen megtudja, hogy az ön számára legfontosabb emberek, helyek, pillanatok, nem eltűntek vagy meghaltak, hanem rosszabb. Sosem voltak.
A változás lehetősége ott van a beteg testben, a beteg lélekben. Hiszen a fájdalom és a szenvedés segít rájönni arra, hogy mi az igazán fontos az életben.
Azoknak az élvezeti cikkeknek, amiket az ember fogyaszt, nagy része szívméreg.
Azt mondják, amikor valaki nagyon beteg lesz, leválik a világról, és létrejön egyfajta „Isten csak akkora terhet ró rád, amennyit elbírsz” állapot.
A szenvedélybetegség olyan, mint Joker. Fel akarja perzselni a világot.
A Dűne után beteg voltam; egyszerűen lebetegedtem, teljesen megsemmisültem. A meditáció már sokszor megmentett, és ez is ilyen alkalom volt.
Az inszomniásnak látomás a világ, távoli vízió. Minden a másolat másolatának másolata.
Mi az oka annak, hogy amikor két gyári munkás, aki 20 éve egymás mellett dolgozik, ugyanazon rákkeltő vegyi anyag hatásának van kitéve, az egyiknél megjelenik a rák, míg a másiknál nem? Biztosan működnie kell ebben a helyzetben a belső rend valamely elemének, amely felülírja azoknak a káros vegyi anyagoknak a folyamatos környezeti hatását, amelyekről tudjuk, hogy genetikai szövetmódosulást okoznak.
Egy kis rendetlenség a testben elég ahhoz, hogy tévútra vigye érzékeinket.
A betegség egyetlen aspektusát sem szégyellem, és végig meg akarom mutatni, hogy másnak már ne kelljen.
Nem foglalkoztam vele, hogy még az én életemben legalizálják-e az eutanáziát, az is hatalmas siker, hogy ez ekkora közügy lett.
Azt álmodtam, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük. Minden családtagom és barátom eljött hozzám. Focimeccset néztünk és bort ittunk. Beszélgettünk politikáról, fociról és az élet más dolgairól. A szívmelengető estét követően lefeküdtem. Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valósággal. Csak 46 éves vagyok, és ALS-em van. Ez mozgásképtelenséggel, és másoktól való függéssel jár.
A betegségem utolsó szakasza gyakorlatilag vegetatív létezés, bármiféle tudatos aktivitás vagy kommunikáció lehetősége nélkül. A létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz. Ebben a helyzetben szilárd meggyőződésem szerint joggal igényelhető, hogy az embernek legyen joga az értelmetlen szenvedés helyett méltósággal befejezni az életét.
Tripperem van, de a kolera miatt nem vettem eddig észre.
Az elmebetegséggel kapcsolatban mindig úgy éreztem, hogy valami titok rejlik mögötte. A titok, hogy mi van az énnel igazában. Mindig sejtettem, hogy az elborulás csak a felszínen mutatkozik.
– No es importante – mondja a doktornő, mert ha az ember életéről van szó, fontos tudni, hogy mi a fontos. A GERSON terápia szerint – márpedig én hiszek neki, bár csak az életem függ tőle – az a fontos, hogy a szervezet magához térjen a megrázkódtatásból és akkor legyőzi a hülye daganatokat. Ha ő választotta ki, ha nem. És akkor a térfoglaló progresszió (így is hívják előkelően a rákot) vissza kell, hogy vonuljon, hiába volt egy darabig többen, szaporodott jobban, az atavizmus, ez az ős sejt kipusztul az egészséges szervezetből, ha árt. Ez a természet demokráciája. Vagy a demokrácia immunrendszere.
Egy elég ronda daganat állítólag azt mesélte a minap egy társaságban, hogy attól vagyok újabban ilyen bátor, hogy már nincs vesztenivalóm, hát van, igaz nem attól, amivel ő még megijeszthet. A betegségnek egy dolgot biztos köszönhetek. Megtanultam látni.
Sajnos a betegség központú orvostudomány nem hallgat a jó szóra! Arra tervezték, hogy elnémítsa a tüneteket, mint például a fájdalom, a fáradtság, a rossz közérzet; hogy az olyan jeleket, mint a láz, a duzzanat, a gyulladás, a tumor eltüntesse; hogy helyreállítsa a koleszterinszint, a vércukorszint, a kalciumszint mutatószámait; hogy „normalizálja” a viselkedést depresszió, idegesség esetén. A tünet, mint a jéghegy csúcsa, kívánatos. Szívességet tesz nekünk. Elárulja, hogy valami sokkal jelentősebb dolog rejtőzik a felszín alatt. A tünetek kezelése olyan, mintha letarolnánk a jéghegy felszín felett látható részét. Nem csoda, hogy meg vagyunk lepve, amikor hajónk beleütközik, és elsüllyed.