Aki élt már egyedül, tudja, milyen természetes dolog a magánbeszéd. A lenyelt szavak marják az embert. Megkönnyebbülünk, ha kikiálthatjuk kínunkat. Aki egyedül hangosan beszél, mintegy a bennünk lakó Istennel társalog.
Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével.
A világon csak egy rosszabb dolog van annál, ha beszélnek rólad. Az pedig az, ha egyáltalán nem beszélnek.
Élő szó az, ami vérzik. Néha csak annyira, mint egy megszúrt ujjhegy. Az ember maga is megijed, amikor kimondja. Akkor is, ha olvassa. Ami mélyről jön, az mindig véres. Ami odabent természetes – hogy az élet: vér -, az a felszínen ijesztő. „Juj, ezt nem kéne kimondani!” „Ezt nem szabadna nyilvánosságra hozni!” Tiltakozást vált ki. Viszolygást. – S ugyanakkor örömet is!
A holt szóról nincs mit beszélnünk – legtöbbször azt mondjuk ki. A holt szó lehet szép, okos, művészi, de nincs benne vér. Nem „onnan” jön, bentről, a „dobogó szívből”. A holt szavakat mindig valami helyett mondjuk ki, és ez a valami lényünk igazsága. Nem az a baj vele, hogy nem okos vagy szép – a baj vele az, hogy öl.
Tanulj meg hallgatni! Akik sokat beszélnek, sokat elárulnak. A bölcs nem beszél anélkül, hogy mondanivalója volna, és akkor is csak keveset.
A beszéd képessége emberi kiváltság, a hallgatni tudás emberi kiválóság.
Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák, mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától.
Beszélhetünk, ameddig akarunk. Attól csak a zűrzavar lesz még nagyobb. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni. És mások, amelyeket megérteni sem lehet.
Csakis akkor beszélj, amikor kell, s felét mondd csak annak, amit gondolsz; csakis azt írd le, amit aláírhatsz, és csakis azt cselekedd, amit elmondhatsz.
A hegedű a maga nyelvén dalol, és hamis lesz tőle minden beszéd.
Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.
A hangoknak legalább oly határozott értelmük van, mint a szavaknak, ha szóval nem is lehet kifejezni őket.
A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.
Olyan dolog igazi barátnak beszélni, mint télen nagyon jó tüzet rakni, amiből nem marad pernye, csak meleg. Többet ér, mint egy ágyban tett szerelmi vallomás, mert akkor csak az íz teszi őszintévé a férfit, meg is bánja legtöbbször.
Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.
Az emberek többsége beszél az állatokhoz, de csak kevesen értik, mit is mondanak.