Mélyre áss, mélyre, én lelkem, hogy megtaláld a szívet – a vért, a forróságot, a szentélyt, a nyughelyet. Áss mélyre, mélyre a nyirkos földben, le egészen addig, ahol fekszenek ők, akiket szeretek.

Ahogyan a villamosság a végtelenségig ki tud tartani egyetlen hangot; ahogy rétegezi a harmóniát harmóniára, míg végül úgy érzed, felolvadsz a hangban.

A félelem időnként figyelmeztetés. Olyan, mintha valaki a vállunkra tenné a kezét, és azt mondaná: ne menj tovább.

A szépség nem árulás, aminek te képzeled, inkább ismeretlen föld, hol ezer végzetes baklövést követhetünk el. Sötétlő és közömbös erdő, hol nincs jelzőtáblája a jónak és a rossznak.