Ahhoz, hogy reális képünk legyen arról, valójában milyen fontosak vagyunk, szükségünk van egy kutyára, amelyik imád és egy macskára, amelyik lenéz bennünket.
A macskák hallószerve úgy lett felépítve, hogy az emberi hang, behatolván az egyik fülön, zavartalanul távozhasson a másikon.
A macska az állatvilág gengsztere, törvényen kívül él, és nem is védi semmiféle törvény. Ritkaság, hogy békés öregkort érjen meg a kandalló mellett.
A macska: egy apró oroszlán, aki szereti az egereket, utálja a kutyákat, és pártfogolja az emberi lényeket.
A macskák uralkodnak. Olyannyira, hogy néha a macskás képek puszta mennyisége elfeledteti velünk, hogy mi áll e megszállottság középpontjában: a macska által kínált minőség.
A macska oroszlán a kis bokrok dzsungelében.
Nem az a kérdés, hogy tudnak-e gondolkodni, és nem is az, hogy tudnak-e beszélni. Hanem az, hogy tudnak-e szenvedni. Miért tagadja meg a törvény bármely érző lény védelmét?
A Ballad of Buster Scruggs című filmben egy postakocsit vezettem, a ló meg elém volt kötve. És vele már szerepeltem együtt pár évvel ezelőtt egy Seth McFarlane-filmben, ami a Million Ways to Die in the West volt. Na, ugyanaz a ló volt ebben is, és tényleg megismert.
Az állatokhoz fűződő barátság hosszú időre nyúlik vissza, mindig támogattam az alapítványokat, különösen a kutyákhoz és a cicákhoz vonzódom.
A madarak irtózatos, pokoli dühvel sipítanak teli torokból minden hajnalban, hogy figyelmeztessenek minket az igazságra. Ők tudják az igazat. (…) De sajnos, mi nem beszélünk madárul.
Sok dél-amerikai állat taszító vagy ijesztő voltával bűvöl el. A folyókban pirájarajok várják a közéjük tévedő állatokat, hogy az utolsó cafatnyi húst is lepusztítsák csontjaikról; éjjelente az Európában csak a rémtörténetekben létező, itt azonban nagyon is valóságos vámpírdenevérek kirajzanak rejtekhelyeikről, hogy az alvó szarvasmarhákból és emberekből vért csapoljanak.
50 évvel ezelőtt a bálnákat a kipusztulás fenyegette világszerte. Aztán az emberek összefogtak és most több bálna él a tengerekben, mint amennyit az emberiség valaha is láthatott.
Az emberek mindig azzal jönnek, hogy ők „kutyások” vagy „macskások”. Én egyik sem vagyok, egyszerűen csak szeretem az állatokat.
A lovak nem közönséges állatok; intelligenciában csupán a kutyák és a delfinek vehetik fel velük a versenyt.
Imádom a delfineket. A delfin a világ legokosabb állata. A víz alá úszik és kisegíti az embereket a partra. Ezt én csak delfin-technikának hívom. S azt szeretem a legjobban, amikor ezek a csodálatos állatok nevetnek! Ők szerintem nem is állatok, inkább valami komoly, isteni adománynak tartom őket. Életmentők.
Úgy tűnik, nincs a szivárványban olyan szín, nincs a világon olyan minta, amit a halak testük ékesítésére fel ne használnának.
Kipróbáltam a lovaglást, de jobban szeretem, ha jóval több lőerő van alattam, amelyet maximálisan tudok kontrollálni, és nem kell alkalmazkodnom az állat akaratához.
Úgy vélem, az állatok megérzik a katasztrófákat, rendelkeznek egyfajta hatodik érzékkel, megérzik, mi fog történni. Igen, ők tudják, viszont ezt a képességet körültekintően elnyomják az emberekben.
Gyakran megfigyelheted, hogy a macskák reagálnak valamire, ami csak „üres térnek” tűnik. „Mi baja a macskának?” – kérdezik ilyenkor. Semmi baja sincs. A macska egyszerűen csak lát olyasmit, ami túl van az öt emberi érzékszerv érzékelési tartományán.
