Most tégy csodát, jó Őzanyó!
Kötésig ér, s még hull a hó.
Se fű, se ág, se lomb, se mag,
csak jég, csak hó, csak néma fagy
borít mezőket, réteket.
Kis őzikéid éhesek.
A tél kegyetlen, és ha győz,
éhen veszik a nyúl, az őz.
Kezdem hinni, hogy a macskák őszinték – nem igaz, hogy a macska hamis, mert hízeleg. Dehogy hízeleg, akkor simul és dorombol, ha neki van kedve hozzá. Egyébként hívhatod, szólongathatod, mintha nem is hallaná, máshová néz. Neki esik jól a hasadon dorombolni, ha nincs kedve hozzá, otthagy. Persze azért szeret és ragaszkodik, csak éppen nem hajlandó tettetni magát, egy csöppet sem udvarias. A kutya már inkább idomítható, de a macska csak félig domesztikált autonóm lény, még a szobacicusok is őriznek valamit a macskaságból.
A Földön élő emlősállatok szerves össztömegének 96%-át adja ki a mi testünk, és azoké az állatoké, amelyeket azért tartunk, hogy megegyük őket. Az emberiség összesített testtömege ennek a mennyiségnek kevéssel több, mint egyharmada, a háziállataink – elsősorban szarvasmarhák, sertések és juhok – valamivel több mint 60%-ot tesznek ki. A maradék mindössze 4%-ot alkotják a vadon élő állatok, az egerektől az elefántokig és a bálnákig.
Amellett, hogy a környezetére reagál, a kaméleon kedélyállapota szerint is változtatja a színét. A mérges kaméleon dühében elfeketedik; a szerelmes színes pettyeket ölt magára; a megfélemlített egyed halványszürkére vált. A színösszetétel fajonként eltérő. Némelyek a kék és a zöld árnyalatait preferálják. Mások narancssárga vagy vörös foltokkal dolgoznak.
Kizárt, hogy egy alvó macskát nézve feszültnek érezd magad.
Ahhoz, hogy reális képünk legyen arról, valójában milyen fontosak vagyunk, szükségünk van egy kutyára, amelyik imád és egy macskára, amelyik lenéz bennünket.
A macskák hallószerve úgy lett felépítve, hogy az emberi hang, behatolván az egyik fülön, zavartalanul távozhasson a másikon.