Az álomból a múltat ismerjük meg. Mert az álom, akárhonnan nézzük is, a múltból ered.
Az emberek bűnöztek, utána áldozatot hoztak, vagy megbánták bűneiket, ezáltal feloldozást nyertek, hogy újra bűnözhessenek.
Az emberi jellem mindenirányúan dinamikus sokrétűsége vajmi ritkán választ csak két lehetőség között, ahogy azt elavult erkölcstanunk szeretné.
Ha látom az utat magam előtt, bizonyos, hogy követni fogom? Ehhez még szükségem van a motivációra, hogy elszánjam magam, ezenfelül erőre, amely ezen az úton előre visz.
Bizony az álom gyakran ott a legmélyebb értelmű, ahol a legmerészebben bolondozik. Akinek valami mondanivalója volt, és azt nem mondhatta ki veszélytelenül, mindig is szívesen tette fejére a csörgősipkát.
Kórjelenségeink bizonyos (megrázó) élmények maradványai és emlékezeti szimbólumai.
Az alkohol azzal teszi a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, hogy átformálja az emberek hangulatát, miért is ez a „méreg” koránt sem nélkülözhető egyformán mindenki számára. A derű, akár endogén úton, akár toxikusan keletkezik, egyaránt mérsékli a gátlásokat, hatástalanítja a kritikát, s ezáltal ismét megnyit olyan örömforrásokat, amelyek addig a rájuk nehezedő gátlások elzártak. Igen tanulságos dolog megfigyelni, hogy a hangulat emelkedésével párhuzamosan mind süllyed a viccek színvonala. Az emelkedett hangulat ugyanis helyettesíti mintegy a vicceket, aminthogy a viccnek pedig arra kell törekednie, hogy helyettesítse a hangulatot, aminek folytán a máskülönben gátlás alá eső örömforrások, köztük az értelmetlenség, ismét a jogaikba léphetnek […]
Alkohol befolyása alatt a felnőtt ismét visszaváltozik gyermekké, aki örömét leli abban, hogy gondolatai a logika kényszere alól felszabadulva, szabadon folyhatnak.
A primitív ember a halál túlereje előtt ugyanazon taglejtéssel hajlik meg, amellyel megtagadni látszik őt.
Talán az ember egyszerűen azt tartja magasabb rendűnek, ami nehezebb, és büszkesége nem más, mint a nehézség legyőzésének tudatában megerősödött narcizmus.
Aligha van egészséges ember, akinél teljesen hiányozna a nemi cél mellett valami perverznek nevezhető függelék.
Az alvás olyan állapot, amelyben semmit nem akarok tudni a külvilágról, nem feléje irányul érdeklődésem. […] Elalváskor így szólok tehát a külvilághoz: hagyj békében, mert aludni akarok.
A pszichológiában sem a szorongás, sem a démonok nem értékesíthetők végokokként, a melyek ellenállnak minden további elemzésnek. Másként állana a dolog, ha démonok csakugyan léteznének, de hiszen tudjuk, hogy ezeket, miként az isteneket is, az emberi lelki erők alkották, valami által és valamiből teremtődtek tehát.
Ha úgy tetszik, bátran nevezhetik a pszichoanalízist folytatólagos nevelésnek, amely a gyermekkor maradványainak leküzdésére tanít.
Alázatosnak kell lenni, a rokonszenvet és ellenszenvet szépen háttérbe kell tolni, ha valaki meg akarja ismerni, mi valóságos ezen a világon.
A pszichoanalízis a lelkivilágban rejlő elfojtott dolgokat akarja tudatossá tenni; ám az, aki ezen eljárás felett ítéletet mond, maga is csak ember, akiben ilyen elfojtott tendenciák élnek, s talán csak fáradságos munkával tarthatók féken.
Egy-egy új vicc valósággal közérdekű eseményként hat az emberekre; úgy újságolják egymásnak, mintha legalábbis győztes csata hírét tudatnák.
A természet nem kívánja tőlünk ösztöneink korlátozását, engedi azok kielégítését, de más módon korlátoz bennünket, éspedig igen hatékonyan: megöl minket, hidegen, kegyetlenül, részvét nélkül, lehetőleg éppen akkor, amikor boldogok vagyunk.
A világ titkaira túlságosan lassan vet fényt a kutatás; a tudomány sok kérdésre még egyáltalában nem tud választ adni. A tudományos kutatás azonban az egyetlen út, ami bennünket a rajtunk kívül eső világ helyes ismeretéhez elvezet.
Térjünk vissza a vallás tanításaihoz és állapítsuk meg újra: valamennyi illúzió, bebizonyíthatatlan és senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy őket igaznak tartsa, hogy higgyen bennük. Némelyik olyan valószínűtlen, annyira ellenkezik mindazzal, amit nagy nehezen megtudtunk a külvilágról, hogy nyugodtan hasonlíthatjuk őket a téveszmékhez.
Minden kultúra munkakényszeren és ösztönökről való lemondáson alapul.
