Mert Te vagy az én minden asszonyom,
Azaz Te vagy az asszony, aki nincsen,
Kit pótolni próbál nekünk ezer:
Ölelésben, álomban, tettben, rímben.
Az ajka itt mar édesen,
A haja ide lebben,
Az egész asszony itt pusztít,
Itt, itt: az én szivemben.
Bosszút itt áll az életért,
Aknát itt ás a multnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Tudom, hogy most már nem szeretsz, írod is, hogy nagyon-nagyon végtelenül szerettél – így mondod, múlt időben. Én nagyon szeretlek most is, minden ingadozásod és mindenek ellenére. Félre sem vonulok, nem is lépek elő, vagyok és leszek, ahol, ahogyan hagysz.
Lelked kedvessége,
hozzám-szívessége
ó, be nagyon hiányzik!
Szíved hidegétől,
idegenségétől
testem-lelkem fázik!
Ha kérte volna, életemet adtam volna érte; és hogy semmit se kért, többet adtam oda hitvány életemnél: szívemet, szerelmemet.
Rejtegetem szivem mélyén,
Féltve, fájón a nagy titkot:
Hogy feledni el nem tudlak,
Hogy nem leszek soha boldog!
Kettőnk között semmilyen kémia sincs; egy periódusos rendszer választ el minket.
Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszu ág,
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag,
tartásnak nem elég –
síkon át, hegyen át
kinyújtom tefeléd.
Szeretsz-e engem? Ez a legnehezebb kérdés, amelyet fel lehet tenni.
Be jó dacolni,
Be jó a cifra bánat,
Be jó bolondulni utánad.
Igazad van. Az olyan szív, mint a tied volt, nem talál egy meleg, hozzá hasonló társat. Igazad volt, igazad van. A te szíved s az én szívem is örökös árvaságra van teremtve – de örökös, fájó büszkeségre is
Nem biztos, hogy visszajössz, ha kiengedlek
E furcsa szívből, ahol meghúztad magad.
Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.
Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.
Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém.
Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, amit férfinak, becsületes embernek nem szabad tenni – és én mégsem tudom őt gyűlölni. „Tegnap még szerettelek, holnap már gyűlölni foglak!” – Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de nem lehet azt – érzeni.
Azt tudod, hogy mennyi mindent ki tudok állani. A gyomrom éhséget, az idegeim rettegést, a bőröm vágást, viszketést, hideget, a büszkeségem lemondást. Meg tudom bocsátani egy nőnek, ha szeretett és megcsalt. De hogy egy hölgy más jogon nevezzen magáénak, mint azon, hogy szeret „szeret”: ezzel a gondolattal nem tudok kibékülni soha!
Nem kell vigasz, nem kell segítség, nem kell semmi. Csönd. Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.
Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (…) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt… nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.
Nagyon kérlek, hallgass meg. Aztán nem is bánom, ha itt hagysz, mert akkor én úgy is elemésztem magam.
