Szelídséggel az egész világot felforgathatod.
Nem értem én ezt a világot! Nem kétséges. Hiába tűnődöm, tépelődöm, olvasok. Tanulok. Nem értem. Nem értem. De szeretem. Mindenestül szeretem. Az igazság kedvéért hozzá kell fűznöm azt, hogy szerencsére nem tart örökké, nehezen lehetne kibírni, ha örökké tartana. Talán azért is szeretem, mert foglalkozásom szerint állandóan szembesülök a halállal. Ettől megváltoznak az értékek, minden viszonylagos lesz. A kedves kedvesebb, mert mulandó, és a baj is kisebb.
Hogy a világban boldoguljunk, célszerű, hogy jókora előrelátást és elnézést vigyünk magunkkal. Az előbbi megvéd kártól és veszteségtől, az utóbbi pedig viszálytól és perpatvartól.
Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne.
Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.
A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.
A világ az isten kertje;
Gyom s virág vagytok ti benne,
Emberek!
Én a kertnek egy kis magja,
De az úr ha pártom fogja:
Benne gyom tán nem leszek.
A vér és a faj elleni bűn e világ eredendő bűne és a neki behódoló emberiség végzete.
Nincs más fegyver a világgal szemben, csak az alázat; nem a hajbókoló és mellverdeső alázat, hanem a másik, mely nyugodtan és mozdulat nélkül néz farkasszemet a világgal.
Akik túl jók erre a világra, egy másiknak válnak díszére.
Ha Isten teremtette a világot, biztosan nem az volt a legfőbb gondja, hogy számunkra érthetővé tegye.
Vajon hogyan festene a világ, amelyben az emberek megfelelően értékelnék a biodiverzitást, és a földtulajdonosok abban lennének érdekeltek, hogy lehetőségeikhez mérten növelni is igyekezzenek?
A Föld talán csakugyan egy zárt petricsésze, de nem vagyunk benne egyedül.