A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, kis túlzással a megvezetett emberek őrült igyekezettel rohannak, vagy épp mosolyogva sétálnak a vesztük felé. Végig ülök egy estét a barátaimmal, hallgatom őket, és nem értem, hogyan tudnak tájékozódni, képet alkotni a szándékosan létrehozott káoszban, ahol a rossz szándék dominál, s ahol a feltűnési vágy, a pénzsóvárság, a lökdösődés a hajtóerő. Néhány kattintásért bármit. Én maradnék a zongoránál.
Trump nem a megoldás, hanem a probléma. Ahogy Putyin és Orbán is az. Egy új, egy jobb világhoz ők már nem kellenek. Meg a hozzájuk hasonlók se. Az ország, a világ, amiről álmodunk, kevesebb macsós magamutogató erőszakot, több elfogadást, szeretet igényel. A béke akkor jön meg, ha elmennek a háború emberei. Köztük Orbán.
Mindig el akartam hagyni Los Angelest. Egy napszítta város, amely azt tekintette egyedüli küldetésének, hogy bármi áron boldoggá tegye a világot, a világ pedig – hálája jeléül – nevetséges vagyonhoz juttatta az e célra toborzott, ízléstelen hősök hadát. Ha Hollywood az átalmatlan szórakoztatásról szólt, akkor Manhattan az ártalmas művészetről.















