A modern társadalmaknak meg kell őrizniük a természethez való közelségüket… az embereknek képesnek kell lenniük élvezni a fa árnyékát vagy örülni, amikor a leander virágzik.
Az eső kegyelem, az ég földre ereszkedése, eső nélkül nem lenne élet.
Az eső táncolt, énekelt,
a füvön körbe járt,
átvonta, húzogatta
a gally között haját,
aztán kavics sértette fel
szelíd lábát, megállt,
elhalt ártatlan éneke,
nem táncolt már tovább.
Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei… Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket… Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba.
… és aztán ott van nekem a természet, és a művészet, és a költészet, ha ez nem elég, akkor mi lenne elég?
Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépséget.
A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára.
Ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott emberi győzelmeinkkel! A természet minden ilyen győzelemért bosszút áll rajtunk.
A tavasz a kedvenc évszakom. Már a neve is szép; ha valaki csak kimondja, hogy „tavasz”, már látja a virágokat, a szálló pillangókat, a húsvéthétfőt, de ha valaki azt mondja, „ősz” vagy „tél”, az mit lát?
Tavasz. Azt a képességet jelképezi, hogy ha valami összenyomódott, megnyúlt vagy megcsavarodott, még visszanyerheti eredeti alakját.
A növények nedvei már zokognak a földben,
és holnap rettentőt kiált a tavasz.
Bimbó-fejtő szép tavasz!
Mint kis gyermek, olyan az:
A mogorva tél után
Fürge, tiszta, friss, vidám!
Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég!
A felhő kebliből, míg zene kél,
És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt,
Ereszkedj hát a földjeinkre le.
A tavasz a merészség és a kísérletezés ideje, ahogy az erdei állatokon is láthatjuk, amelyek először repülnek ki a fészkükből, vagy ugrándoznak távolabb az anyjuktól. Ebben az évszakban minden felgyorsul, és mindenki magából tudja a lehető legtöbbet kihozni.
A tavasz szaga: a régi élet rothad, az új élet rügyezni kezd. Az egyik nélkül a másik sem létezik.
A természet jelmondata: légy mozgásban, vagy pusztulj! Nincs középút, nincs kompromisszum, és nincs kivétel.
A földrengések azon kiszámíthatatlan természeti jelenségek közé tartoznak, amelyek rámutatnak az emberi élet mulandóságára ezen a bolygón. A Föld éppoly gyorsan képes eltüntetni bennünket, mint ahogy mi söprünk le pár motzsaszemet az asztalunkról.
A természet olyan lenyűgöző, annyira tiszteletet parancsoló, hogy az ember egészen kicsinek érzi magát mellette – és megérti, hogy önmaga nem több, mint átmeneti vendég ezen a bolygón.