A kereszténységből kinőtt civilizáció és az iszlámból származó civilizáció nem illik össze, nem tudnak vegyülni, csak egymás mellett léteznek. Így van ez a Közel-Keleten és Európában is. A világról alkotott felfogás oly mértékben különbözik, hogy az párhuzamos világokhoz vezet. Ez nem politikai kérdés, hanem az élet realitása.
A magyar társadalomnak van egy nagy józan többsége, amely meg tudja különböztetni egymástól a sorskérdéseket, a nemzeti ügyeket és a pártkérdéseket.
A parlamentáris demokrácia, a demokratikus népképviseleti rendszer messze nem tökéletes. Működése sok jogos elégedetlenségre, kritikára, ellenérzésre adhat okot. A parlamentarizmusnál ezzel együtt sem ismerünk hatékonyabb módot összetartani, képviselni, vezetni, színes, szabad társadalmakat.
A demokráciát nem lehet kívülről erőltetni; maguknak az embereknek kell kiállniuk érte és megvédeniük.
A társadalomtudomány képes arra, hogy megváltoztassa az objektív valóságot oly módon, hogy hatással van a résztvevők nézeteire, a természettudomány viszont nem, hiszen a természettudomány által vizsgált jelenségeknek nincsenek gondolkodó résztvevői.
Kétfajta társadalmi ellentmondással állunk szemben – a köztünk és az ellenség közötti ellentmondásokkal, valamint a népen belüli ellentmondásokkal. Ez a kétfajta ellentmondás természetét tekintve teljesen különbözik egymástól.
A társadalom változásait főképpen a társadalmon belüli ellentmondásoknak, azaz a termelőerők és a termelési viszonyok, az osztályok, az új és a régi közötti ellentmondásoknak a fejlődése idézi elő; ezeknek az ellentmondásoknak a fejlődése lendíti előre a társadalmat, és adja meg a lendületet ahhoz, hogy az új társadalom felváltsa a régit.
Az osztálytársadalomban mindenki egy meghatározott osztályhelyzetben él, és mindenfajta eszme kivétel nélkül magán viseli az osztálybélyeget.
Sokkal inkább megbecsüljük, ha tudjuk hová tenni az életünket. Ha el tudjuk helyezni magunkat egy széles skálán, ha nem csak óriásplakátok, olimpiák és szögesdrótkerítések mellett, esetleg épp ellenük háborogva, és száraz, átélhetetlen számok (kávéstatisztikák és GDP tizedszázalékok) leegyszerűsítésében éljük meg az életünket. Ha egyáltalán megéljük, és nem csak át(éljük).
Csak olyan ritka lények, mint Buddha vagy Jézus látták meg a kaszt vagy társadalmi osztály alapvető jelentéktelenségét; ismerték fel, hogy az valójában formával való azonosulás, s hogy a kondicionálttal és az időlegessel való ilyen azonosulás elhomályosítja a minden egyes emberi lényben ott ragyogó kondicionálatlan és örökkévaló fényét.
Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agyalunk, hogy az hasznos-e.
Úgy vélem, hogy az emberiség hiába próbálkozik a liberalizmussal és találnak ki újabb és újabb törvényeket, amelyek állítólag jobban megfelelnek a társadalom jelenlegi fejlődési fokának, annál jobb törvényeket ma sem tudok elképzelni, mint amilyeneket Mózes kapott a Mindenhatótól a Sinai hegyen.
Figyelemre méltó, hogy a hit és a babona formái minden korban, minden népnél ugyanazok maradnak.
Az összes izmus egymásból táplálkozik, de a tápláléklánc csúcsán még mindig a bivalyerős, fehér, céges, macho férfi áll. (…) A férfi dönti el, hogy létezhetnek-e a további izmusok.
A fiatalság küldetése a korrupció felelősségre vonása.
Bolygónk mostani helyzete több mint riasztó. A válság apró részleteivel, vonatkozásaival való szembesülés mélyen felkavar. Szívmelengető ugyanakkor megtudni, hány ragyogó elme dolgozik azon, hogy megértse és végül megoldja az előttünk tornyosuló nehézségeket. (…) Amint arra a munka során gyakran emlékeztettek: sokkal többet érhetünk el együtt, mint külön-külön.
Ha a fenntarthatóság megvalósításán gondolkodunk, nagyon is könnyű észrevenni azt, amiről le kell mondanunk, és szem elől téveszteni azt, amit nyerhetünk. A valóság azonban az, hogy a fenntartható világ számtalan előnyt tartogat.
