Minden társadalomjobbító intézkedés közül a leghatékonyabban az csökkenti a családok méretét, ha szabadságot, tudást, jogokat és lehetőségeket adnak a nőknek, asszonyoknak. Ahol a nők szavazati jogot kapnak, ahol a lányok tovább járhatnak iskolába, ahol az asszonyok a maguk urai, és nincsenek alárendelve a férfiak akaratának, ahol hozzájutnak a megfelelő egészségügyi ellátáshoz és a fogamzásgátló szerekhez, ahol bármilyen foglalkozást választhatnak, és ahol törekvéseiknek mások nem szabnak határt, ott a születések száma csökkenni fog. Ennek okai egészen nyilvánvalóak: a jogok kiterjesztése önálló döntéshozatalt jelent, s ha az élet számos lehetőséget tár a nők elé, gyakran a kevesebb gyerek világrahozatalát, a kisebb családot fogják választani.
A földművelés hajnalán kezdtek gazdagodni a lehetőségeink, és a természettel való kapcsolatunk lassan megváltozott. (…) Nem voltunk már a természet részei – kiléptünk belőle. Most, oly sok év után vissza kell fordítani ezt a folyamatot. Ezúttal ismét nincs más választásunk, mint a fenntartható létezésmód – csakhogy most már több milliárdan vagyunk. Nem térhetünk vissza, és nem is akarunk visszatérni a vadászó-gyűjtögető életmódhoz. Ki kell alakítanunk a fenntarthatóság új formáját, és a mai kor emberének világát ismét harmóniába kell hoznunk a természettel; csakis így indulhat újbóli növekedésnek a súlyos mértékben megcsappant biodiverzitás. Csakis így ‘vadulhat vissza’ a világ, és állhat be újra egy stabil állapot.
A vadat és őseredetit a megszelídítettel váltottuk fel. Úgy tekintünk a Földre, mint a mi bolygónkra, amit az emberiség működtet a saját javára és hasznára. Az élő természet többi szereplője számára nem sok maradt. Az igazi, a megzabolázhatatlan, ősi természet – a nem emberi világ – nincs többé. A Földet elárasztottuk és legázoltuk.
Ma (…) kényelmesen, elégedetten éldegélünk a magunk által okozott katasztrófa árnyékában. A bajt éppen azok a dolgok okozzák, amelyek ezt a kényelmes életet lehetővé teszik. És egészen természetes, hogy így élünk, amíg nincs nyomós okunk arra, hogy felhagyjunk a megszokással, és nem készül komoly, hiteles terv a változtatásra.
Én olyan családi környezetből jövök, ahol az volt a szokás, hogy van öt dolog, amiről kultúrember nyilvánosan nem beszél. A magáéról, ha akar, talán, de az sem egy illő dolog, a máséról viszont végképp nem. A vallás, a származás, a politikai hovatartozás, a családi státusz és a pénz. Ez az öt dolog az, amit kultúrember nyilvánosan nem hoz elő. Se azt, hogy nős, se azt, hogy férjezett, se azt, hogy elvetélt, hogy hány abortusza volt, hogy ő fekve szereti vagy állva, hogy mennyi van a bankszámláján, vagy hogy a férje négyezerrel többet keres vagy kevesebbet. És most nézze meg, hogy ezen az ötön kívül talál-e más témát, amiről a magyar közéletben szó van. És akkor tessék elindulni megnézni, hogy hogyan állunk a kulturált magatartással.
A magyar társadalomban alapvetően két dolgot tévesztenek össze. Hogy egy dolog jó vagy nem jó, vagy hogy nekem tetszik-e vagy sem, az két teljesen különböző ügy. Sokan azt hiszik, nem kell tudni ahhoz gulyáslevest főzni, hogy meg tudjam ítélni, hogy jó-e az a gulyásleves, vagy sem. De ez nem igaz. Azt tudod megítélni, hogy a te ízlésednek az megfelelő-e vagy sem.
A pisztoly az egyedüli, általános érvényű szabály, amit az emberállatok megértenek akár Közép-, akár Dél-, akár Észak-Amerikában, akár Bangkokban.
A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.
A szavam, netán a magatartásom talán azért nyom a latban valamit, mert tudni lehet rólam, hogy bizonyos kérdésekben – a demokrácia kérdéseiben – nem ismerek alkut. Többek közt következetesen békességre „uszítok.” Ezt az esetenként nagyon is kellemetlen uszítást hol innét, hol onnét veszik rossz néven, mert aki épp nem kívánja, az nem kedveli, ha kedvét szegik.
Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.










