Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség öröm.
Igen, öregszem. De emellett számtalan okot találok az örömre, míg ez a folyamat tart.
Az igazi öröm abból fakad, ha olyan útra bátorítasz és vezetsz valakit, amely neki való.
Ez egy szürreális pillanat… Az öröm, hogy megoszthatom ezt a győzelmet valaki mással, akit nagyon szeretek, teljesen különbözik mindentől, amit életemben eddig megtapasztalhattam.
Hallatlan örömmel tölt el, amikor látom, hogy anyuka, apuka és a gyerekek együtt énekelnek velem. Nem okozhatok nekik csalódást.
Minden hatalmas örömbe belekeveredik a hála érzése is.
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.
Csoda napok járnak, változik a szél,
öröm dala árad, költözik a tél.
Szabadul a folyó, megölel a fény,
olvad a gond a szívemről, minden az enyém!
Sok oka van az embernek az örömre a győzelem nélkül is.
Az ember csak a bajait szereti számon tartani, az örömeit nem.
Gyönyöreinket az a félelem kíséri, hogy elmúlnak; ez az öröm első fájdalma.
A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben.
Nem kell megfogadni mások tanácsát ahhoz, hogy örömet szerezzünk nekik, elég csak kikérni.
Aki örömét leli a magányosságban, az vagy vadon élő állat, vagy isten.
A fájdalom nagyon mulandó dolog. Az öröm viszont időtálló, mint a bronz. (Félre ne értsék: nem költészet ez sem, hanem tudomány.) A fizikai fájdalom különösebb erőfeszítés nélkül eltűnik; a kellemes vagy csak semleges tapasztalatok viszont oly erősen rögzülnek az elmében, hogy semmiféle általunk ismert eljárás nem képes ezeket elmozdítani. Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy megvizsgáljuk, az örömteli emlékek milyen tartóssággal rögzülnek. Azt találtuk, hogy állandósulnak; a fájdalom ellenben mulandó.