Leonardo DiCaprio

1974. november 11. -

Oscar-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész

31 idézet a kategóriában

Leonardo DiCaprio képe

Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan sok mindent elérhettem, amiről fiatalként álmodtam. De a nap végén – és ezt komolyan mondom – nem számít semmit a hatalmas vagyon vagy a siker. Mert ezek nem tesznek boldoggá, amikor lefekszel.

Boldogság idézetek

Az emberi agy egyetlen ötlete is komplett városokat építhet. Egyetlen ötlet alakíthatja a világot és átírhat minden szabályt.

Motivációs idézetek

Emlékszem, amikor fiatalként egymás után utasítottak el engem a rendezők. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb kívülálló Hollywoodban, és soha nem tartozok majd ebbe a klubba.

Magány idézetek

Nagyon utálok pihenni. 3 filmet készítettem egymás után és 2 évet dolgoztam megállás nélkül egyhuzamban. Számomra a tétlen idő az ördög műhelye. Szeretem mindig elfoglalni magam valamivel.

Munka idézetek

Ami sok, az sok. Az igazság az, hogy a bolygónk vészjelzője már kialudt, most itt az idő, hogy felébredjünk és cselekedjünk.

Környezetvédelem idézetek

Ha sikeres akarsz lenni, egy szabályt észben kell tartanod: sosem engedheted meg, hogy egy kudarc átvegye az irányítást az életed felett.

Kudarc idézetek, Siker idézetek

Szeretem, amit csinálok. Tudom, hogy egyik karrier sem tart örökké, és eljön majd az az idő, amikor már nem kapom meg azokat a lehetőségeket, amiket szeretnék, ezért most kihasználom mindet.

Carpe diem idézetek

Egy párkapcsolat olyan, mint az elektromos áram: a rossz sokkol téged egy életen át, de a jó bevilágítja az életedet.

Kapcsolatok idézetek

Mindannyiunkat azok az emlékek formáznak, amiket fiatalokként szereztünk.

Önismeret idézetek

A szülői útmutatás elengedhetetlen a sikerhez, és nekem szerencsém volt a szüleimmel. Bár gyerekkoromban elváltak és én anyámmal maradtam, mégis mindketten erőteljesen részt vettek a nevelésemben.

Siker idézetek, Szülőség idézetek

Örülök a gyűlölködőknek, ez még egy ok, hogy sokkal keményebben próbálkozzak!

Motivációs idézetek

Ahhoz, hogy beléphess a felső 1%-ba, valami olyasmit kell tenned, amire 99% nem volt képes.

Motivációs idézetek

Mosolyogj, bólogass, és csináld, bármit is kell tenned azért, hogy sikerüljön.

Siker idézetek

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Adolf Hitler (191) Ady Endre (180) A kis herceg (49) Albert Einstein (146) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (122) Arthur Schopenhauer (119) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (49) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (101) Bruce Lee (90) Buddha (71) Bud Spencer (99) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (104) Carl Sagan (54) Charles Dickens (51) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (59) Cristiano Ronaldo (85) Csernus Imre (109) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (111) Donald Trump (59) Eckhart Tolle (74) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (56) Friedrich Nietzsche (51) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (60) Henrik Ibsen (59) Hermann Hesse (60) Hofi Géza (62) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (277) Jókai Mór (63) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (52) Mahatma Gandhi (101) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (47) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (113) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (48) Müller Péter (97) Napoleon Hill (97) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (107) Osho (61) Paulo Coelho (236) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (69) Richard Bach (59) Sadhguru (70) Scott Jurek (44) Stephen King (57) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (106) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (59) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (42) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)

Legnépszerűbb idézet kategóriák

Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (444) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (283) Bizalom idézetek (146) Boksz idézetek (213) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (173) Béke idézetek (153) Bölcsesség idézetek (388) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (150) Carpe diem idézetek (188) Család idézetek (254) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (273) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (273) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Elfogadás idézetek (139) Emberismeret idézetek (941) Emlékezés idézetek (236) Fejlődés idézetek (424) Felelősség idézetek (200) Filmidézetek (898) Foci idézetek (332) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (282) Félelem idézetek (306) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (238) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (454) Hatalom idézetek (242) Haza idézetek (140) Hazugság idézetek (284) Hit idézetek (199) Háború idézetek (341) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (268) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (151) Isten idézetek (284) Jóság idézetek (245) Kapcsolatok idézetek (412) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (337) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (141) Könyv idézetek (201) Lélek idézetek (186) Magány idézetek (256) Megbocsátás idézetek (165) Megküzdés idézetek (350) Motivációs idézetek (1648) Munka idézetek (278) Média idézetek (189) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (277) Nézőpont idézetek (275) Nők idézetek (351) Oktatás idézetek (188) Optimizmus idézetek (183) Politika idézetek (331) Pszichológia idézetek (193) Pénz idézetek (326) Remény idézetek (195) Siker idézetek (361) Sorozat idézetek (1200) Sors idézetek (271) Sport idézetek (650) Szabadság idézetek (248) Szerelem idézetek (552) Szeretet idézetek (438) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (221) Szülőség idézetek (166) Tanács idézetek (199) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (144) Tudás idézetek (262) Társadalom idézetek (551) Történelem idézetek (247) Vallás idézetek (245) Vicces idézetek (480) Világ idézetek (215) Változás idézetek (170) Zene idézetek (311) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (956) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (195) Önismeret idézetek (1006) Öregedés idézetek (202) Üzlet idézetek (240)