Szigorú percek az évek,
lakat alá zár az élet:
a világ lángol mindenhol,
az idő mindent feléget.
Repül a szárnyán az élet,
sohase látod, ha nézed -,
de figyel minket mindenhol,
ha velem vagy, mégse félek.

Melletted millió ember nézi, hogy hova lép.
Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég,
Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén.
Te olyan más vagy: nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény.

Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert.
De van bennünk egy gonosz báj.

Miért kell harc, miért nem élsz?
Hisz` az álmod más: ott fényt remélsz.
Miért kell harc, ha a könnyében félsz?
Csak bánat vár rád, ha az örvénybe lépsz.

Csoda napok járnak, változik a szél,
öröm dala árad, költözik a tél.
Szabadul a folyó, megölel a fény,
olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Minden szigorú csöndből egyszer kijut a szó,
mert mindig jön egy változás,
így tudom, hogy végül kiköt ez a hajó:
nincs örök utazás.

Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,
Dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,
Kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,
A szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk.

Mint téli hó alól a hóvirág,
Mint tavaszi szélben a kerti fák virága,
Úgy búvik ki az én szívemből,
S énekel a szerelmemről egy madárka.
Arról dalol, hogy rám találtál,
S ajkaimra csókot adtál egy éjjelen,
Azóta a boldogságom –
Azóta a boldogságom végtelen.