Mindig büszkeség tölt el, ha jól végzem el a munkám!
A műszak elején kiküldött e-mailek, bejelentések jóllehet „lényegre törőek”, nem feltétlenül bátorítják a beszélgetéseket, a pletykálkodást és a spontán problémamegoldást. Sőt, ami azt illeti, az e-mail a legkevésbé értékes kommunikációs forma. Ugyanis túlzottan hatékony. A csevegés a konyhában a hűtő előtt – amit a menedzserek elvesztegetett időnek éreznek – számít igazán. Lehet, hogy elvesztegetett időnek tűnik, de a munkatársak ilyenkor épp nagyon fontos munkát végeznek: közvetlen kommunikációval erősítik a csoporton belüli harmonikus kapcsolatokat.
Legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk az idő, és ha méltányosan akarunk bánni vele, fontossági sorrendeket kell felállítanunk.
Lustának érzem magam, ha nem dolgozok. Minden üzleti érzékemet az édesapámnak köszönhetem. Ő mindig hitt bennem, és azt hiszem, az utolsó dolog, amit mondott nekem, mielőtt elment, az volt, hogy „Tudom, hogy rendben leszel. Nem aggódok miattad!”.
A legnagyszerűbb dolog, amit apám tanított nekem akkor jött, mikor egy telefonfülkéből hívtam. Mondom neki: Éhes vagyok. Még buszra sincs pénzem. Kérlek. Nincs más lehetőségem. Erre ő: Pff, szerezz munkát.
Nem lehet úgy vezetni, hogy ütöd az emberek fejét – az tettlegesség, nem vezetés.
Az, hogy több embert öl meg az idegesség, mint a munka, azért van, mert több az ideges, mint a dolgozó ember.
Ha hűségesen robotolsz napi nyolc órát, végül elérheted, hogy főnökké tegyenek, és napi tizenkét órát robotolj.
A világ tele van készséges emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket dolgozni.
Amikor több millió acre kiváló föld mellett egy férfi pecázni jár, ez a szellem és a jellem veleszületett hibája, és a kormányzatnak aktívan arra kellene törekednie, hogy más irányba terelje!
Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm… és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember.
A legtöbb ember annyit dolgozik, hogy nincs ideje pénzt keresni.
Annak idején azt mondták, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Szerintem ma az ország felépítéséhez is három dolog kell: munka, munka és munka.
Sietnünk kell a magunk megerősödésével és erősebben kell összefognunk, keményebben kell dolgoznunk.
Az ember nyugdíjba mehet a munkahelyéről, de sosem hagyhatja abba a munkát.
A legtöbb filmemen imádtam dolgozni. Hogy volt-e olyan, amit utáltam? Nos, például amikor az Elemi ösztön 2 rendezője arra kért, hogy mindennap üljek az ölébe, miközben elmondja az instrukciót. Amikor nem voltam hajlandó megtenni, akkor aznap egész egyszerűen nem kerültem a kamera elé. Hetekig ment ez így… Mindannyian utáltuk azt a légkört, ami körbelengte a forgatást, és azt hiszem, a film minősége is árulkodik arról, milyen hangulatban kellett dolgozni.
A 40-es éveim annyira szépek voltak. De nem tudtam dolgozni, ugyanis amint egy nő 40 éves lesz nem kap állást Hollywoodban. Anya voltam három gyönyörű kisfiúval. Éppenhogy felépültem az agyműtétemből, és folyamatosan küzdenem kellett a legidősebb gyermekem felügyeleti jogáért. De mégis volt valami csodálatos ebben a kihívásokkal teli időszakban.