Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén.
A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók, melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe.
A mosoly helyeslést jelent, a nevetés gyakran kereken visszautasít.
Bármit is csinálsz az életben, teljes erőbedobással csináld, és közben mosolyogj.
Energiát csakis attraktív és mosolygós ember képes adni környezetének.
Akinek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni.
Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele.
Senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.
Nevess magadon, és nevess az életen. Ne gúnykacaj vagy önsajnálattól tocsogó nevetés legyen ez, hanem gyógyír, csodaszer, amely enyhíti a fájdalmat, kigyógyít a depresszióból, és segít megfelelő távolságból kezelni az adott pillanatban szörnyűnek látszó kudarcokat.
Egy mosoly mindent képes megváltoztatni. Egy egész életet. Sőt, kettőt. Két emberét. Azokét, akik egymásra mosolyognak.
A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.
Hagyd, hogy a mosolyod megváltoztassa a világot, de ne hagyd, hogy a világ megváltoztassa a mosolyod!
Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy ázva, hanem mikor belül sírsz és mégis mosolyogsz.
Nagyon szeretem, hogy boldoggá teszem az embereket – akárhogyan is. Még ha csak fél órára is. Ha szerencsésnek érzik magukat általam, jól érzik magukat, vagy mosolyt csalok egy szomorú arcra – számomra ez megfizethetetlen.
Akik ilyenképpen mosolyognak, mint Beethoven és Teréza, az ilyen emberek ajkán egyformán és egyszerre torzul el a mosoly, ha valahol, a földteke egy távoli, ismeretlen pontján megkorbácsolnak egy rabot, felkötnek egy négert, kisgyermeket kergetnek ki mezítláb a hóba, vagy éhen hal egy öregember. Nem is tudnak róla, csak érzik. Mindenen, amiről tudnak, igyekeznek a maguk módján segíteni. De amiről nem tudnak, amit talán csak sejtenek, az sajog bennük szakadatlanul, s csalja ajkukra ezt a vergődő mosolyt.
Úgy érzem, a mosoly teszi, amit egy arc szépségének neveznek; ha a mosoly hozzáad valamit az arc bájához, akkor az arc gyönyörű, ha nem változtatja meg közben, akkor mindennapi, ha elrontja, csúnya.