Nagyon becsülöm – és néha még irigylem is – azokat a nőket, akik kiteljesednek abban, hogy őrzik az otthon melegét, és nagyon zavar, amikor ezt a munkahelyi karrierhez képest alacsonyabb rangú vagy értékű munkaként állítják be. Ez egy kőkemény és felelősségteljes munka, aki szülő, az tudja ezt.
Varga Judit
1980. szept. 10. -
magyar jogász, politikus, Magyarország korábbi igazságügyi minisztere
Azt tapasztalom, hogy mi, nők életünk során annyiszor megtapasztaljuk a fizikai és érzelmi mélységeket – gondoljunk a várandósságra, a szülésre, az otthonlétre –, hogy kevésbé vagyunk hajlamosak elszállni, több alázat van bennünk. Érzelmesebbek vagyunk, ebből adódóan más a szemléletmódunk, mint a férfiaké.
Nagyon fontosnak tartom a családban a rendet, hogy a gyerekek tudják, mit hol találnak – szerintem ez a lelki stabilitásukhoz is alapvető. És fontos a rend a hétköznapjaikban is: hogy a zeneórák és a sporttevékenységek, amiknek fontos jellemformáló szerepük van, sínen legyenek.
Én az anyaságot, a hagyományosnak mondható női feladatokat mindig úgy élhettem meg Péterrel, mintha egy nyitott ajtajú kalitkám lenne: tudtam, hogy ha szeretnék kiteljesedni más területen is, akkor kirepülhetek. Péter sosem várta el tőlem, hogy feladjak bármit is abból, aki én vagyok. Ha zárva lett volna a kalitka ajtaja, akkor nem biztos, hogy annyira jól éreztem volna magam benne, így viszont mindig szívesen repültem vissza.
Mindig úgy gondoltam, hogy szülés után nem kell hogy megálljon az élet – gyerekek nélkül viszont megállna!
2005. április elsején egy jogászbuliban leült velem szemben egy srác barna zakóban – ő volt Péter. Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, beszélgetni kezdtünk, és pillanatok alatt kiderült, hogy azonos értékrend szerint képzeljük el az életünket.
