Mindig minden szituáció minden érintett személyt szolgál. Egyetlen olyan helyzetet sem találhatunk, egyetlen olyan pillanatot sem, amely ne szolgálná közvetlenül és azonnal a lélek gyógyulását és teljessé válását. Minden lélek illúzióját szándékai teremtik meg.
„Boldogok a lélekben szegények – mondta Jézus –, mert övék a mennyek országa.” Mit jelent a „lélekben szegények” kifejezés? Azt, hogy nincs belső teher, nincsenek azonosulások. Sem dolgokkal, sem olyan mentális fogalmakkal, amelyekben éntudat lenne. És mi a „mennyek országa”? A Lét egyszerű, ám mély öröme, ami akkor található meg, ha elengeded az azonosulásokat, és „lélekben szegénnyé” válsz.
Az eszem szeret megbocsátani, bár néha a lelkem nem hagyja. Vannak olyan sebek, amelyek nem gyógyulnak. Néha a barátságokat is buta, nem gyógyuló hegek teszik tönkre.
Csak mert vettél egy kocsit, még nem mondod, hogy te magad vagy az a gépjármű. Akkor hát miért állítanád, hogy pusztán mert tested van, azonos vagy azzal a testtel?
A szívem ott van a tenyeremben, ott ver minden ujjam végében. Ha nem csap bele, figyelmeztetem magát, beleülök ebbe a székbe, és meghalok. (…) Nem remegek én a testemért. Én a szívemben és a fejemben élek, uram – nem ebben a gyenge porhüvelyben, melyben átmenetileg lakom.
A világ nem csak a fizikai valóságról szól, ezért arra is figyelmet kell fordítanunk, és fejleszteni kell, ami bennünk van. A lelkünkben.
Nézz a Holdra,
mintha álmodnád:
mintha némasága hozzád szólna.
Lépj a Holdra.
Ez a távolság,
mit lelkünk megtesz évezredek óta.
Nem boncolok lelket, az a gyanúm, hogy a lélekelemzés éppolyan keveset mond a lélekről, mint az oxigén-, hidrogén- és szénatomok a kenyérről, mely belőlük áll.
Hiszem, hogy életünk során több különböző lelkitársunk is lehet.
Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!
A test mindig kifejezi azt a lelki világot, amelyet magában rejt. És annak, aki látni tud, a meztelenség szolgáltatja a leggazdagabb jelentőséget.
Nem hiszem, hogy az emberek közti különbség a vérükben lenne, inkább a lelkükben.
Figyelmesen megvizsgáltam, mi vagyok én. Láttam, hogy el tudom képzelni: nincs testem, nincs világ és nincs tér, amelyben vagyok. De azért azt nem tudom elképzelni, hogy magam nem vagyok; ellenkezőleg, éppen abból, hogy azt gondolom, hogy más dolgok igazságában kételkedem, egészen világosan és bizonyosan az következik, hogy én vagyok. Ellenben mihelyt csak megszűntem volna gondolkodni, nem volna semmi alapom azt hinni, hogy vagyok, még ha igaz is volna minden egyéb, amit valaha képzeltem. Ebből felismertem, hogy olyan szubsztancia vagyok, amelynek egész lényege vagy természete a gondolkodás, amelynek, hogy létezzék, nincs szüksége semmiféle helyre, s amely nem függ semmiféle anyagi dologtól. Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt: könnyebben is lehet megismerni, mint a testet, s még akkor is egészen az volna, ami, ha test nem léteznék.
A lélek kívülről érkezik az emberi testbe, ideiglenes lakhelyére, melyet újra el fog hagyni… más lakhelyekre vándorol, mivel a lélek halhatatlan.
Csak nézem, hogy van ez az élet összetéve. A testedben átszabnak bármit, a tüdődet lecserélik, a szíved átültetik, zsigereidet bevarrják, férfiból nő leszel. A lélek viszont átoperálhatatlan.
Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti – nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el.