Felemás beszéd felemás lélek jele.
A lélek, aki ismeri önmagát, a legnagyobb kegyelemnek tartja a szenvedést.
Egy kicsit azokhoz a törzsi emberekhez tudom hasonlítani magam, akik nem akarják, hogy lefényképezzék őket, mert akkor elrabolják a lelküket.
Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan vagy halandó-e a lelkünk. Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is.
Ha gyakran társalogsz csendben a lelkeddel, egy idő után érezni fogod, hogy beszélgetőtársad szentséges partnereddé válik.
Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: „Csak töprengj, okoskodj – dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla.”
A lélek akkor öregszik, ha már csak a földön járnak a vágyai, szárnytalanul.
Az egyedüllét még nem magány. Inkább a lélek diétája a társasélet nehéz lakomái közt.
A tisztességes ember párnája a lelki béke, és nem számít, ki van az ágyunkban éjjel, önmagunkkal alszunk.
A lélek közvetlenül Istentől kapja létét, ezért van Isten közelebb a lélekhez, mint a lélek önmagához, és ezért van Isten a lélek alapjában egész Istenségével.
Testem inkább van a lelkemben, mint amennyire a lelkem a testemben. Testem és lelkem inkább van Istenben, mint önmagában.
Ha szeretsz, kiszolgáltatott vagy, ha nem szeretsz, akkor sivárnak és üresnek érzed a lelked.
Ha van bármi, ami megment egy elveszett lelket, az a szerelem.
Flamingó-színű gyerekkorom évei, ahogy öregszem, közelednek, nekem a halál születés; a születés az első halálom volt. „Van-e nagyobb árvaság, felnőttek között gyerek maradni?” De én öreg gyereknek születtem.
Az emberi lélek független a testtől. Amikor meghalunk, lelkünk elhagyja a testet, s egy olyan világba tér vissza, mely elkülönültnek tűnik földi világunktól. Az emberi test olyan, mint egy kabát felvesszük, hogy emberek legyünk, és levetjük, hogy másvalamivé váljunk.
Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést.
Elmélyült lelkek szükségképpen a múltban, valamint a jövőben élnek.
Személyiségünk egyetlen élet, csak egy a milliárd közül, amelyet a lelkünk megtapasztal. A lélek az időn kívül létezik. A lélek mérhetetlen távlatokat képes befogni, és észlelését nem gátolja a személyiség.