Haragudni szabad, de megsértődni sohasem.
Ha egy dühödt pillanatban türelmet tanúsítasz, száznapi bánattól menekülsz meg.
Nem lehetsz dühös céltalanul, és én segítettem, hogy irányt adhass a dühödnek.
Ahol harag van, amögött mindig fájdalom húzódik meg.
Igen, balhés voltam. Az utcai verekedéssel vezettem le a dühöt, amit a szüleim iránt éreztem. Az otthonom sohasem volt biztonságos, nagyobb biztonságban éreztem magam az utcán.
Kiadom a dühömet amíg mindenki kínlódik,
mert nálam az összes sor indulatból íródik.
Vannak tüskék, amelyek mélyen beágyazódnak a bőr alá. Nem tudnak felszívódni. Sokáig észre sem vesszük őket, aztán egyszer csak fájni kezdenek.
Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel – a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás. Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét. Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze.
A haragból vita alakul ki, a vitából beszélgetés, a beszélgetésből tettek.
Bármikor robbanni tudok, a életem a zaj és a robbanás, egy vihar vagyok, egy csapás!
Nincs olyan konfliktus, amelyet ne lehetne megoldani, hacsak a valódi felbujtója rejtve nem marad.
Elragadtatni könnyű magunkat – ez mindnyájunk adottsága -, de az már nem könnyű – és nem is vagyunk mindnyájan képesek rá -, hogy arra haragudjunk, akire kell; annyira, amennyire kell; akkor, amikor kell; azért, amiért kell; és úgy, ahogy kell.
Fiatalként robbanékonyan dühös voltam. Azt hiszem, a rögbi mentett meg, mivel az nem más, mint szervezett erőszak.
Utálni valakit olyan, mint mérget inni, és várni, hogy a másik haljon meg.
Az irigység, csakúgy mint a harag vagy a gyűlölet, önmagába visszaforduló, negatív érzelem. Azaz arra nézve fájó és káros, aki érzi.
Sokkal könnyebb meggyűlölni egy olyan embert, aki fontos volt a számodra, mint egy olyat, akivel nem volt semmi dolgod.
Ha tehetetlennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben, haragra gyúlunk, hogy tápláljuk a sorsunk feletti ellenőrzés illúzióját – még abban az esetben is, ha dühünk saját magunk ellen irányul.
A haraggal kapcsolatos problémáink zöme abból fakad, hogy nem vagyunk hajlandók feldolgozni valamit, amit mások követtek el ellenünk ( s ami dühöt kelt bennünk), vagy amit mi magunk műveltünk ( s ami bűntudatot és szégyenérzetet ébreszt bensőnkben) -, vagyis nem akarunk szembenézni a fájdalommal.
A haragot jobb kiadni, mint elfojtani.
