Ahol harag van, amögött mindig fájdalom húzódik meg.
Igen, balhés voltam. Az utcai verekedéssel vezettem le a dühöt, amit a szüleim iránt éreztem. Az otthonom sohasem volt biztonságos, nagyobb biztonságban éreztem magam az utcán.
Kiadom a dühömet amíg mindenki kínlódik,
mert nálam az összes sor indulatból íródik.
Vannak tüskék, amelyek mélyen beágyazódnak a bőr alá. Nem tudnak felszívódni. Sokáig észre sem vesszük őket, aztán egyszer csak fájni kezdenek.
Mi, modern, tanult, városlakó népek, kiabálunk a járművekkel, játékvezetőkkel, számlákkal, bankokkal, gépekkel – a gépekkel különösen sokat. Ez utóbbiaknak, valamint rokonainknak jut a legtöbb kiabálás. Nem tudom, mire megyünk vele. A gépek, a tárgyak csak hallgatnak, mintha mi sem történt volna, még a rugdosás sem használ mindig. Ami pedig az embereket illeti, nos, azt hiszem, a Salamon-szigetek lakóinak igaza van. A kiabálás bizony megöli az élőlények lelkét. Furkósbotok és kövek összetörhetik a csontjainkat, de a szavak szívünket törik össze.
A haragból vita alakul ki, a vitából beszélgetés, a beszélgetésből tettek.
Bármikor robbanni tudok, a életem a zaj és a robbanás, egy vihar vagyok, egy csapás!
Nincs olyan konfliktus, amelyet ne lehetne megoldani, hacsak a valódi felbujtója rejtve nem marad.
Elragadtatni könnyű magunkat – ez mindnyájunk adottsága -, de az már nem könnyű – és nem is vagyunk mindnyájan képesek rá -, hogy arra haragudjunk, akire kell; annyira, amennyire kell; akkor, amikor kell; azért, amiért kell; és úgy, ahogy kell.
Fiatalként robbanékonyan dühös voltam. Azt hiszem, a rögbi mentett meg, mivel az nem más, mint szervezett erőszak.
Utálni valakit olyan, mint mérget inni, és várni, hogy a másik haljon meg.
Az irigység, csakúgy mint a harag vagy a gyűlölet, önmagába visszaforduló, negatív érzelem. Azaz arra nézve fájó és káros, aki érzi.
Sokkal könnyebb meggyűlölni egy olyan embert, aki fontos volt a számodra, mint egy olyat, akivel nem volt semmi dolgod.
Ha tehetetlennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben, haragra gyúlunk, hogy tápláljuk a sorsunk feletti ellenőrzés illúzióját – még abban az esetben is, ha dühünk saját magunk ellen irányul.
A haraggal kapcsolatos problémáink zöme abból fakad, hogy nem vagyunk hajlandók feldolgozni valamit, amit mások követtek el ellenünk ( s ami dühöt kelt bennünk), vagy amit mi magunk műveltünk ( s ami bűntudatot és szégyenérzetet ébreszt bensőnkben) -, vagyis nem akarunk szembenézni a fájdalommal.
A haragot jobb kiadni, mint elfojtani.
Ha siet, akkor ne veszekedjünk, mert egy jó veszekedéshez sok idő kell.
Az aljasságra vicsorgó gyűlölet
Is eltorzítja az arcvonásokat.
Az igazságtalanság miatt érzett haragtól
Is bereked a hang.