A szem lángol, a kéz az már ökölbe van szorítva,
Bárki állhat előttem, tuti meg lesz borítva,
Minden mozdulatot feszülten figyel a csarnok,
De már most sejti mindenki, hogy ki lesz a bajnok.

A züllött gyerek teste érző szívet takar,
A toppon akar lenni, erre ő ráébredt hamar,
Kicsiként is érezte, hogy sokra fogja vinni,
De tenni kell a sikerért, nem elég benne hinni.

Rád figyel mindenki, kemény vagy mint egy szikla,
Bízzál magadban, hidd el, ez a győzelem titka,
Üsd ki az összeset, ne kegyelmezz a menetekben,
Valóra válik minden álom, hiszen nincs lehetetlen.

Sok baj ért már, csoda, hogy úgy ahogy ember maradtam,
Itt élnek a démonok, már a pokol megtelt alattam!
Volt, hogy azt éreztem, nem bírom tovább csinálni,
Piáltam, ágyról ágyra jártam, mint egy nomád királyfi..
Sosem volt elég semmi, mindig többet akartam,
Sokszor széthullott a lelkem, de mindig összekapartam!

Nem vagyok képben, soha nem vagyok magamnál!
A tükörbe nézek: -Tirpa, te egy barom maradtál!
De inkább leszek ilyen tesó, mint egy unott bárány!
Hölgyeim és uraim, íme a bukott bálvány!

Mindenki kiborul, ha nem az van, mit tervezett,
Akkor jön rá, mije volt, mikor már minden elveszett.
Köss békét magaddal, ideje, hogy megtedd,
Mert amit eddig csináltál, abból semmi jó nem lett.

A boldogság a legtöbb emberből, úgy látom, megszökött,
Kiszolgáltatva élünk a pokol és a menny között,
Sok a kísértés, de próbálok nem elesni,
A mennyországot, rájöttem, csak magunkban kell keresni.