Vannak halottak, akik elevenen állnak mögötted,
és vannak élők, akikre régen
rádőlt a föld.
Az élet felszálló ágának célt és értelmet tulajdonítunk, de vajon a leszálló ágának miért nem? Az ember születése jelentőséggel terhes, de vajon a halála miért nem?
Amiért élni jó volt
még nem lesz rossz meghalni
attól hogy élni rossz volt
a halál nem megoldás.
Tudomást sem veszek róla,
de távoli tájakon
már körvonalazódik a halálom.
Bár volna örök álom életem!
S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
Világosan kell látnunk, hogy bármikor meghalhatunk, és úgy kell berendeznünk az életünket, hogy ezzel a realitással számolunk.
Az élet kellemes. A halál békés. Az átmenet az, ami problémás.
Megáll egy percre a dolog zaja,
Elszáll egy ember könnyes sóhaja,
Két éhes gyermek ágyán felriad.
A gép megindul újra zakatolva
S megy minden, mintha mi se történt volna:
A földön még elég ember marad.
Csak egyszer halok meg, és én nem akarok lemaradni róla.
Azt mondják, mielőtt meghalsz, minden lepereg a szemed előtt. Ez igaz is. Ezt hívják életnek.
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Szeretni akarni: ez annyi, mint késznek lenni a halálra is.
A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanazoknak az ősanyagoknak az egyesülése ugyanazokká.
Szép a halál, ha az első sorban harcol a férfi
bátran, s ott esik el védve hazája rögét.
S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás – de nincs mosoly.
A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.
Mindenkinek megvan a saját halála. Egész életünkben elkísér. A születésünk pillanatában világra jön velünk a halálunk is, aztán a végén kivisz. Vállon kocogtat vagy kézen fog a halálunk, és azt mondja, gyere szépen, itt az idő.