Az élet értelme nem a halálon túli valami, jutalom vagy büntetés, örök, émelygő édelgés a jóknak, pokol a rosszaknak. A halálon túl nincsen semmi.
Halál idézetek
Mint a partra vetett hal, melyet kivettek vízi otthonából, úgy szomjazik az elme, és küzd, hogy megszabaduljon a halál hatalmától.
Nincs még egy olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy rendbe megint, mint azelőtt.
Ha már meghaltam, aligha fog érdekelni, mit beszélnek rólam, legfeljebb az utódaimat, de ha én választhatnék, akkor nem szeretném, hogy őszintén beszéljenek rólam.
Ha halálom után kritizálnak, annak mi értelme van? Úgyse fogok megváltozni.
Mondják: a világ vége tűz.
Más mondja: jég.
Mert a vágy forrósága űz,
azt vallom én is: vége tűz.
S ha vesznem kétszer illenék:
mert ismerős a gyűlölet,
hiszem: végpusztulásra jég
is jó lehet,
és épp elég.
Nem hiszek a halál utáni életben. A halál a teljes vég, a végső függöny.
Két igazság van, amit nem lehet félremagyarázni, csak elviselni. A születést és a halált. Az összes többi csak a töltelék.
Minden élőlény között csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni, mégis, egyedül az ember tud nevetni. Megnevettetni az embert annyi, mint elterelni figyelmét a halálról.
Végül természetesen a Halál megszerez magának – engem ugyanúgy, mint mindannyiunkat. A kérdés csak az, hogy mikor. És hogyan.
A gyertya szépen lángol,
Nem fújja már a bántó szél.
A viasztest elolvadt,
Valahol új életre kél.
A Föld már elengedte,
Az égen egy csillag ragyog.
Mi marad az emberből halála után? Kell, hogy valahol tovább létezzen, ha nem is abban a formában, ahogyan addig. Örök lázadó az agy, a tudat – nem tud belenyugodni, hogy megsemmisül.
Ha eljön a pillanat, mikor már nem tanulsz semmit, akkor azt hiszem halott vagy.
Most az a feladat: legalább olyan méltósággal várni a halált, ahogy Váradi Hédi, Ruttkai Éva várták. Ők tudták, hogy közelít. Én talán még hozzájuk képest is olyan gazdag életet kaptam, hogy amikor nyolc éve meglehetős hirtelenséggel meghaltam kicsit, az Úr alighanem némi töprengés után úgy határozott: hozzuk csak vissza, ne legyen már ilyen könnyű a távozása.
Az élet megy tovább, csak annak nem, akinek búcsút intettünk. Az emberek jönnek és mennek, és mindannyian tudjuk jól, hogy ez így megy, mégis annyira kétségbeesünk, amikor megtörténik. (…) Az életben az egyetlen bizonyosság a halál. Ez az egy biztos; az életnek ez az egy feltétele az, amivel kapcsolatban nem tévedhetünk; mégis, gyakran összetörünk tőle.
A feleség, aki eltemeti férjét; a férj, aki eltemeti feleségét: özvegy. A gyermek, aki elveszíti szüleit: árva. – Ám nincs szó, amely megnevezné a szülőt, aki sírba fekteti gyermekét.