Mi a halál? Ki mondja meg nekem?
Az élet véges, míg ő végtelen.
Halál idézetek
Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.
Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe.
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Sohasem a halál fájdalmas, hanem a hozzá vezető út.
A halál misztérium, és a temetés titok.
A beszéddel, de még inkább az írással az ember túl tudta emelni magát a halálon. A szájhagyományokban és a könyvekben fennmarad az egyén lényegi része, mert különféle időkben és helyeken tud hatni mások gondolkodására és tetteire; egy papírra rótt fekete jelsor könnyekre indíthat valakit, amikor már rég porrá omlott a csontja is annak, aki leírta.
Miként egy jól töltött nap után boldog álom következik, úgy a jól eltöltött élet után boldog halál vár.
Mindenki szeretne a mennybe jutni, de senki nem akar meghalni.
Soha senki nem hal meg a saját akarata ellenére. Az embert erődnél is jobban védi a saját tiltakozása. A bombák eltérnek röppályájukról, a betegségek véget érnek, a mikrobák elcsüggednek… De a szüntelen tagadás töretlen erőt kíván. (…) Csak az hal meg, aki elfáradt és beletörődött.
Kétszer hal a félénk, mert nem maga a halál oly borzasztó, mint az előkészület.
A teremtés történetében csak világok sírja számoltatik, egy ember földi báb, élete buborék, mely nyom nélkül enyész el.
Mi a halál? Az érzések közvetítette benyomásoknak, az ösztönök izgalmainak, az értelem tévelygéseinek és hozzá még a hitvány test kiszolgálásának megszűnte.
Az a kívánság, mely mindenkiben él, hogy halála után emlékezzenek reá, s amely a nagyra törőknél a dicsőség vágyává fokozódik, úgy tetszik nekem, az élethez való ragaszkodásból származik, amely, ha a való létezésnek minden lehetőségétől elvágva látja magát, most a még egyedül lehetséges, bárha csak ideális létezés, tehát árnyék után nyúl.
Egy jó halál többet ér egy rossz életnél.
Paradoxon, hogy épp a modern társadalomban vált mitikus fogalommá a halál, mely pedig az élet szerves része, szükségszerű befejezése, minden emberi munka, alkotás, haladás legfőbb serkentője.
Az ember belecsöppen az életbe. Megmondják neki a szabályokat, de az első alkalommal, ha valami hibán rajtakapják, végeznek vele. (…) Ezzel számolni kell. Várj sorodra. Előbb vagy utóbb meghalsz te is.
Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.
Megérezte, hogy elfeledték s ez a feledés nem a szívé, hiszen akkor jóvá lehetne tenni, hanem sokkal kegyetlenebb és véglegesebb annál, egy másik feledés, amelyet jól ismert, mert ismerte a halált.
