Az ember belecsöppen az életbe. Megmondják neki a szabályokat, de az első alkalommal, ha valami hibán rajtakapják, végeznek vele. (…) Ezzel számolni kell. Várj sorodra. Előbb vagy utóbb meghalsz te is.
Halál idézetek
Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.
Sem a csecsemő, sem a gyermekek, sem a féleszű nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet.
Megérezte, hogy elfeledték s ez a feledés nem a szívé, hiszen akkor jóvá lehetne tenni, hanem sokkal kegyetlenebb és véglegesebb annál, egy másik feledés, amelyet jól ismert, mert ismerte a halált.
Akik napi programjukból ki tudják iktatni a halál lehetőségét, azok az optimisták.
Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok volnánk.
Nem jó sem öregnek, sem fiatalnak sok időt tölteni a halálra gondolással.
Nem tudjuk, hol és mikor vár ránk a halál, így inkább nekünk kell várnunk rá. A halál tudatos várása növeli az egyén szabadságát. Aki megtanulta az állandó szembenézést, már nem lehet többé gyáva. Aki megértette, hogy a halál nem az ördög mesterkedése, a gonoszságokkal találkozva többé nem szenved úgy, mint azelőtt. Az élet: szolgálat, a halál: felszabadulás.
Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tűnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét.
Talán az ember gondjainak igazi gyökere, hogy fel akarjuk áldozni életünk minden szépségét; totemekbe, tabukba, keresztekbe, véráldozatokba, tornyokba, mecsetekbe, rasszokba, hadseregekbe, zászlókba, nemzetekbe börtönözzük magunkat, hogy letagadjuk a halál tényét, amely az egyetlen tény, amit tudhatunk.
Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem.
Viszonyunk a halálhoz olyan, mint a viszonyunk az élethez.
A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.
Mindnyájunknak meg kell tanulnunk, hogy addig mutassuk ki a barátságunkat a másik iránt, amíg él, nem pedig a halála után.
Halálesetkor minden olyan hamisan és hazugul cseng, hiszen az emberekkel akkor kell foglalkozni, mikor még bőven élnek.
Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
A halál közelségénél semmi nem motivál jobban.
A történelem a második világmindenség, amelyet az emberiség alkotott, válaszul a halál jelenségére, az idő és az emlékezet jelenségének segítségével.
Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika.
