A gyógyulás az egyensúly és a harmónia megtalálása.
Gyógyulás idézetek
Egyszerűen azzal a hittel indulj el, amid van. Ha Isten úgy dönt, hogy meggyógyít, azzal elősegíti hited növekedését. A gyógyulás nem mindig hitből következik be. Néha hitre vezet.
Amennyiben volt bármiféle meghatározó eleme a jövőbeli gyógyászattal kapcsolatos látomásaimnak, akkor ez a következő volt: Mi, emberek végre tudomást szerzünk önnön kifinomult spirituális természetünkről. Többé nem fogunk úgy tekinteni fizikai testünkre, mint amely elkülönül spirituális lényünktől. Tisztában leszünk vele, hogy testünk és szellemünk egészsége elsősorban lelkünk egészségén múlik. A lélek finom energiáinak segítségével képesek vagyunk véghezvinni a legeredményesebb gyógyítást.
Az isteni lények, akik mi is vagyunk, képesek mindenre. Ezért meg is gyógyíthatják magukat. A „spontán gyógyulás” normális jelenség. A betegség és a halál nem.
Amint megértjük, hogy a betegség, illetve a testi korlátozottság mire akar megtanítani, és végül a sejtekben tárolt érzelmi problémát elengedjük, akkor és csakis akkor kezdődhet meg a minden síkra kiterjedő, érzelmi, spirituális és fizikai szinten is végbemenő gyógyulás. Csupán akkor lép a test a természetes gyógyulás útjára.













