Két törvényes lányom van, Dalma és Gianinna. A többi csak a pénz vagy a tévedés gyermeke.
Ha van egy hat- vagy nyolcéves gyereked, és kihagysz három hónapot az életükből, az pótolhatatlan. Azt elmulasztottad.
Nem akarok Amerikának a családomról beszélni. Ez az én gyerekem, nem pedig Amerika gyereke.
Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.
Manapság szoktak szuperérzékeny gyerekekről is beszélni, akiknek nagyon nehéz beilleszkedniük, akik sokat sírnak (esetleg az iskolai WC-be zárkózva), még akkor is, ha konkrét bántás nem éri őket, csak esetleg úgy érzik, hogy valaki hűvösen nézett rájuk, nem annyira barátságosan köszönt nekik. Ez nem patológia, hanem szintén alkati kérdés. (…) A szuperérzékenyek ugyanis rendkívül értelmes, kreatív személyiségek – részben éppen abból fakadóan, hogy olyan idegrendszerrel születnek, amely arra indítja őket, hogy egy adott szituációban minden apró részletet megfigyeljenek, és ezt az információhalmazt alaposan feldolgozzák, mielőtt cselekszenek.
A gyerekek individuálisak, és erre abszolút nincs felkészülve a mai pedagógia. Holott csakis erre kellene hogy felkészülve legyen! Minden gyerek más, mindegyik mást tud, másban jó – és ezt el kéne ismerni.
Ha egy két-három éves gyerek nem tűri el, hogy bárki hozzányúljon akár ahhoz a játékához is, amivel éppen nem játszik, ez nem azt jelzi előre, hogy irigy, gonosz, egoista, másokat letaposó kis szörnyeteg lesz majd belőle, hanem teljesen normálisan, az életkorának megfelelően – a most kialakuló énhatárok védelmének megfelelően – viselkedik.
Ki vagy te? Ez a gyerek fel nem tett kérdése, és a láthatatlan csápjaival, amik belém lógnak, letapogatja, hogy én ki vagyok. És vallhatok bármilyen szép elveket, ha az, amit mondok, ellentmondásban van azzal, amit letapogatott, akkor ezek kimondottan károsak.
Gyerekként nem voltam képregényrajongó. Olvastam néhányat közülük, de nem gyűjtöttem őket.
Úgy hiszem, a gyermekeink jelentik a jövőnket. Tanítsátok őket jól, és engedjétek, hogy mutassák az utat.
A gyerekek célja, hogy megmentsenek minket a legrosszabb énünktől.
A legjobb ajándékok, amiket a gyermekeidnek adhatsz, a felelősség gyökerei és a függetlenség szárnyai.
Gyerekként nagyon más voltam, mint most. Visszahúzódó, csendes. Sokat olvastam, filmeket néztem és verseket írtam.
Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli.
Én nem elsősorban gyerekeknek készítek filmeket, hanem a bennünk élő gyereknek, legyünk akár hat vagy hatvan évesek.
Ha valaki gyereket vállal és gyereket nevel, komolyan oda kell tennie magát, hogy mindent megadjon nekik. És itt nem az anyagiakra gondolok, hanem a szeretetre, a lelkiekre. Nehéz, hogy ne törjük le a szarvukat, de azért próbáljuk őket irányítani, az általunk gondolt helyes útra terelni.
A gyerekek játékos mosolyukban megmutatják nekem a mindenkiben lakozó Istent. Ezek a gyerekek emlékeztetnek az élet értékeire, különösen a fiatalok, akiket még nem érintett meg a gyűlölet, az előítélet és a kapzsiság. Ma, amikor a világ ennyire zavaros, és a gondjai ennyire bonyolultak, a gyerekekre jobban szükségünk van, mint valaha.
A szívem mindig megszakad, amikor látok egy kisgyereket, aki szenved. Vagy egy kisgyereket, aki elvesztette a szüleit. Vagy szülőket, akik elvesztették a kisgyereküket. Állandóan meghasad a szívem ilyenkor.
A gyermekek nem olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én akarom.
Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?