Kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk… Igen, ez alapigazság… Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól.
Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a Mi lesz, ha, a másik pedig a Bárcsak gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. Mindkettőből hiányzik a hit látása. A Mi lesz, ha a jövőbe néz, és aggódik. A Bárcsak a múltba tekint vissza, és panaszkodik amiatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag.
De néha mintha érezném az örvényt,
és szédülök, mint akit elkapott,
vágy és félelem hullámverésében
elfelejtem, miből és hol vagyok.
Senki sem lehet örökké hős, és senki sem élhet örökké gyávaságban.
Jobb szembenézni a halállal, mint rettegni tőle. Jobb fejjel rontani a végzetnek, mint megfutamodni előle. A félelem szereti a gyávákat, a halál utoléri és felfalja őket.
Tudod, léteznek olyan helyzetek, amikor tényleg minden okod megvan a félelemre!
Amikor aggódsz, ahelyett, hogy cselekednél, amikor megengeded a gondolataidnak, hogy a jelenből egy „rossz” jövőbe kalandozzanak, akkor előjön a félelem és rád telepszik.
Azért félek, mert… hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.
Félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól (…), hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt. Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.
Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni és nekiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor.
Valami baj volt a világgal, az élettel. Valami sötét, félelmes árnyék feküdt rá mindenre, mint valami eloszlani nem akaró köd. És egyre sűrűbb lett.
A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket.
Az ember először attól fél, hogy meghal, aztán attól, hogy mégse.
Lelke mélyén azonban úgy érezte, mintha az űrben zuhanna, szárnyak nélkül, és csak a félelem venné körül.
Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva.
Mindenki fél az ismeretlentől. Az ismeretlen nem több, mint ami… És a tőle való félelem kényszerít mindenkit arra, hogy állandóan körbe-körbe rohanjon, álmokat, ábrándokat, háborúkat, békét, szeretetet, gyűlöletet hajszolva – pedig ez nem csak illúzió. Az ismeretlen nem több, mint ami. Fogadd el, hogy ismeretlen, és zavartalanul fogsz hajózni. Mindent tarts ismeretlennek, és megnyered a játékot. Csupán erről van szó. Nem igaz?
A félelem időnként figyelmeztetés. Olyan, mintha valaki a vállunkra tenné a kezét, és azt mondaná: ne menj tovább.
Az emberek, barátom, szeretik, ha néha egy kis veszély fűszerezi az életüket. Van, aki passzívan élvezi… bikaviadalon például. Van, aki olvasni szeret róla. Mások a moziban keresik. De egyvalami kétségtelen: az állandó biztonságérzet gyűlöletes a legtöbb ember szemében.
Nem ijed meg az ember a kunkorodó gilisztától, ha már csörgőkígyóval is volt dolga, nem retteg a tehéntől, ha már megvadult bikával találkozott.