Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Egy terroristát csak az rémiszt meg, akit képtelen megrémiszteni.
A félelmek mindig nagyon fontosak, mert a lélek rajtuk keresztül akar velünk közölni valamit. Nem az a bátor, aki nem veszi figyelembe a félelmeit, hanem az, aki utánajár a félelme okának.
A félelem kopogtatott az ajtón. A hit kinyitotta, és már nem volt ott semmi.
Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.
Meg kell értened a félelmet, hogy irányítani tudd. A félelem olyan, mint a tűz. Elérheted, hogy érted dolgozzon: felmelegít a téli hidegben, ételt főz neked, amikor éhes vagy, fényt ad, amikor sötétben vagy, és energiát ad neked. Ha azonban hagyod, hogy kicsússzon az irányításod alól, akkor megsebez, vagy akár meg is öl… A félelem a kivételes emberek barátja.











