Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek… De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket.
Bár a testét elviszik, és elégetik, lelke mindörökké itt marad ajtótól ajtóig bolyongva. Hiába jönnek új lakók, és töltik meg a szobákat vitával, és ezerszer, milliószor átéli azt a pillanatot.
S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár,
Nem szabadul – Soha már!
Holt remények… Fáj az Élet… Éjbe vész a fénysugár…
Kár ma élni, kár ma már!
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg – sohasem!
Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve,
Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más…
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Eltávozott a nap, megjött az éjjel
s a földi lelkek fáradalma, búja
enyhén oszlott a barna légbe széjjel.
Csak én magam készültem háborúra
a szánalommal épúgy, mint az úttal,
melyet emlékem híven rajzol újra.
A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is.
A boldogtalanság kimondása súlyos és tiszta fájdalmat jelent, mert a kapcsolat ajtaján benyitott a kapcsolat halála.
Annak a fájdalomnak, ami egy adott veszteség után jelentkezik, nagyon fontos a tiszta megélése.
Most kicsit meghalok
Magányomban elsüllyedve
Megvadulva érted ordítok.
Hiányzik néha egy kis fájdalom
Máskor meg nem bírom
azt, hogy folyton megkísért.
Őrült, aki halni vágy,
még a rút élet is szebb, mint a szép halál.
Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.
Mennyi fájdalmat okoztak nekünk a rémségek, amelyek sosem következtek be!
Aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától.
Ne hagyj egyedül, ebben a mélységben, ahol nem tudlak megtalálni! Ó, Istenem, ezt nem lehet szóval elmondani. Nem élhetek az életem nélkül! Nem élhetek lelkemtől megfosztva!
A hitelesség mindig ott kezdődik, amikor a negatív élményről is tudok oldottan beszélni, és közben tudom, hogy ezért én vagyok a felelős. Merem átélni az ezzel járó fájdalmat, de ezért is felelősséget vállalok azzal, hogy holnaptól mindent megteszek, hogy ezen változtassak napról napra.