Ne fájjon, amire nincs orvosság. Aminek vége, vége.
Fájdalom idézetek
Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve.
Nincs nagyobb kín, mint a szerelem. Mazochistáknak és kezdő önsorsrontóknak melegen ajánlom. Jobb híján.
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
A nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart.
Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.
Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szívem élve keresztre feszít.
Gyönyöreinket az a félelem kíséri, hogy elmúlnak; ez az öröm első fájdalma.
Némely szívhez csak úgy tudnak hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.
Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben.
A szegényt, kit megtört a sors, a gond, csitítgatjuk, intjük, ha könnyet ont, de súlyosodna csak baj annyi sok ránk, éppoly nagyon, vagy jobban is zokognánk.
Szomorú dolog remény nélkül élni, testvér… Előrenézek, és a jövő elijeszt… Valami dermesztő, északi-sarki atmoszférában járok-kelek, ahova be nem hatol a nap sugara…
A fájdalomnak az a sajátossága, hogy nem szégyelli ismételni magát.
Te már ezentúl mindig harmadik vagy.
Te már ezentúl mindig hátul ülsz.
Te már nem látod kettesben a tengert.Nem fáj, hogy az élet így félretolt?
El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.
A rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tűzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.