Egy gondolkodó ostoba rosszabb, mint tíz ellenség.
A vallás annak az embernek az öntudata és önérzete, aki vagy még nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette.
Mindenki, akivel csak találkozik az ember, állandóan azt kérdezgeti: mi van a karriereddel, házas vagy-e, van-e házad? Mintha az élet egyfajta bevásárlólista lenne. De azt sosem kérdezi meg senki, hogy boldog vagy-e.
Mindenki kényszeresen és állandóan csak bírálja, amit csinálsz. Azt hiszik, jobban ismernek, mint te saját magad. Legyen a hitük szerint! Csakhogy sok minden más is van bennem, amiről nem tudnak, sok minden, azon az egy testre szabott figurán kívül, amit szeretnék megmutatni a világnak.
Az ember külsőre megöregedhet, de belül csak a cinizmus rongálhatja meg.
Az ember legfőbb tévedése az a meggyőződés, hogy a dolgoknak más oka is lehet a saját tudatállapotán kívül.
Hiszek benne, hogy vannak nem mindennapi emberek, nem mindennapi gondolkodással, akik megvalósítják az álmaikat. Ez csak keveseknek a sajátja. Ezért van csak egy Muhammad Ali, egy Arnold Schwarzenegger, és egy Lee Haney.
Jómúltkor figyelemmel kísértem egy vitát egy internetes fórumon arról, melyik a jobb okostelefon, és a dolog odáig fajult, hogy már egymás anyját szidták, és kivégzéssel fenyegetőztek. Mindezt egy telefon miatt. Őrület! Ehhez képest ha megjelenik egy cikk az iraki vagy a darfúri helyzetről, legfeljebb hatan szólnak hozzá.
Utálom az újságírókat és a nyilvánosságot, de szeretem az embereket.
A hírnév és a hozzá hasonló dolgok csodásak, de a nap végén mindannyian csak emberek vagyunk. Habár hihetetlenül szürreális, szórakoztató és elbűvölő, és nagyon hálás vagyok érte, de soha nem hiszek a rólam írt sajtóanyagoknak.
Azok az emberek, akik csókokat dobálnak, reménytelenül lusták.
Gyakori, hogy az emberek azzal próbálják védelmezni az előítéleteiket, hogy ösztönöknek nevezik őket.
Minden ember őrült … de hát mi az emberi sors, ha nem erőfeszítés annak érdekében, hogy ezt az őrületet és a világegyetemet eggyé ötvözze?
Az isten eszménye ugyebár az, hogy emberré váljék, de közben tudja, hogy bármikor visszanyerheti isteni hatalmát; az ember álma pedig az, hogy istenné váljék, de közben ne veszítse el személyiségét.
Lehet, hogy az embereket nem is a hatalom érdekli… Ami elbűvöli őket, az nem a valóságos hatalom, hanem az önkény illúziója.
Az ember lényegében az, amit rejteget: halomnyi szánalmas kis titok.
Fűzhetjük bármilyen szorosra együvé tartozásunkat vagy hangsúlyozhatjuk bármennyire különbözőségünket, egyformán nehéz embernek lenni.
Azt láttam gyerekként, hogy a felnőttek durván viselkednek egymással. Az emberi viselkedés számos változatának tanúja voltam, ami elgondolkodtatott. Nem akarok ilyen dolgokat tenni. Nem akarok ilyen lenni. Nem akarom azt átélni később, amit akkoriban.
Soha nem tudom, hogy az emberek, akikkel találkozom, szeretnek-e. Kedvelnek, mert híres vagyok, de ha valójában megismernének, nem biztos, hogy barátjukká fogadnának.