Ha az emberi elme szárnyalását gúzsba kötő kötelék kibomlik, és az ember felismeri képességeit – valós, korlátok nélküli lehetőségeit – akkor, azt hiszem, a pokol kapui megremegnek a félelemtől, s a mennyország harangjai megkondulnak örömükben!
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.
Csak az teszi lehetővé az egyén számára, hogy a testi betegségektől való félelmén felülemelkedjen, ha belegondol, hogy van egy elméje, amely mentes minden korlátozástól – kivéve azokat, amelyekkel ő maga kötötte gúzsba.
Ha csak ülsz és figyelsz, észreveszed, milyen fáradhatatlan elméd. Ha megpróbálod lenyugtatni, az csak ront a helyzeten, de egy idő után mégiscsak megnyugszik, és amikor ez megtörténik, képes leszel arra, hogy egészen finom dolgokat is meghallj. Ez az, amikor intuíciód kezd kibontakozni, és kezded a dolgokat sokkal tisztábban látni, és kezdesz sokkal inkább a jelenben élni. Az elméd szép lassan lelassul, és a pillanat hatalmasra tágul. Sok olyat meglátsz, amit azelőtt nem láttál. Ez az elmélet, ezt kell gyakorolni.
Bármilyen félelmet legyőzhetsz, ha ezt az elmédben elhatározod. Emlékezz arra, hogy a félelem sehol máshol nem létezik, csak az agyban.
Nem érzem magam annyira öregnek. Az elmém még mindig fiatal, és nekem ez az egy számít csak.
Az emberi elme útja nem örömről örömre, hanem reményről reményre vezet.
Az emberi elme, a többi állatfaj elméjéhez hasonlóan, rezonátorként működik. A környezetben bekövetkező változásokra reagál.
Meditációs gyakorlatod során semmit sem szabad ráerőltetned elmédre, de ne is hagyd, hogy elkalandozzon.
Az emberi elme egyik diadala, hogy képes biztosan tudni valamit, anélkül, hogy elhiggye.
Az emberi elme nem egyéb, mint eszméink szövedéke… az elme csupán szerzett birtokunk.
Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Ahogyan a használatból kikopott vasdarab rozsdásodni tud, úgy indul romlásnak a tétlenségre kárhoztatott elme.