Az emberi elme, a többi állatfaj elméjéhez hasonlóan, rezonátorként működik. A környezetben bekövetkező változásokra reagál.
Meditációs gyakorlatod során semmit sem szabad ráerőltetned elmédre, de ne is hagyd, hogy elkalandozzon.
Az emberi elme egyik diadala, hogy képes biztosan tudni valamit, anélkül, hogy elhiggye.
Az emberi elme nem egyéb, mint eszméink szövedéke… az elme csupán szerzett birtokunk.
Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Ahogyan a használatból kikopott vasdarab rozsdásodni tud, úgy indul romlásnak a tétlenségre kárhoztatott elme.
Az elme uralma csupán egy lépcsőfok az evolúcióban. Itt az ideje, hogy sürgősen továbblépjünk a következő lépcsőfokra, különben az elme, ez a szörnyeteggé nőtt fenevad, elpusztít minket.
Az elméd egy műszer, egy szerszám. Arra való, hogy bizonyos feladatokhoz használd, és amikor az adott feladatot elvégezted, letedd.
Önmagad mély ismeretének semmi köze azokhoz a gondolatokhoz, amelyek az elmédben keringenek. Önmagadat ismerni azt jelenti: a Létben gyökerezni, ahelyett, hogy elvesznél az elmédben.
Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is.
Amint észreveszed, hogy nem vagy jelen, máris jelen vagy. Valahányszor képes vagy megfigyelni az elmédet, már ki is léptél annak csapdájából.
Minden igazi művész – akár tudatában van, akár nem – az elmenélküliségből, a belső csöndből alkot. Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot vagy fölismerést. Még a nagy tudósok is arról számolnak be, hogy alkotó áttörésük pillanatai a mentális nyugalom idejére estek.
Tápláld elmédet nagyszerű gondolatokkal. A hősiességbe vetett hitből születnek a hősök.
Hiába az erős láb, a pompás tüdő, a kar és az izmok, az elménél nincs hatalmasabb.
