Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek.
Én a lelki tisztaságban meg a becsületességben hiszek. Ne bántsunk senkit, legyünk emberségesek. Tartsuk tiszteletben a másik véleményét, vallási, politikai, ideológiai hovatartozását. A szépet és a jót keressük a másikban, és ne támadjunk vissza, ha ellenséges, hanem kerüljük ki szépen.
A tolerancia fogalmának meg se kellett volna születnie. Ha jó szándékkal és kíváncsisággal fordulsz a másik felé, ami szerintem az élet alapja, akkor nincs külön arra szükség, hogy toleráld.
Minden olyanhoz fontos csatlakozni, ami arról szól, hogy egyenrangú félnek tekintsünk minden másik embert.
A hazafisághoz egy dolog biztosan kell: elfogadni, hogy a haza nem én, hanem a haza mi valamennyien vagyunk. Ez a hazafiság első parancsa.
Minden gyászmunka, amit elvégeztünk a saját múltunkkal kapcsolatban, fölszabadít minket. Nem szükséges a terheket tovább hurcolnunk, ezért könnyedebben, nagyvonalúbban lehetünk jelen a mostani kapcsolatainkban.
Történjék bármi, egyvalami biztos: együtt kell élnünk önmagunkkal.
Mi volna, ha minden évben egyetlen napra felvennénk egy pólót, amelyre reggel felírjuk a titkunkat? Hatalmas, színes, ragyogó, harsogó felirattal hirdetnénk ki azt, ami miatt a leginkább félünk az emberek ítélkező tekintetétől. Feltüntetnénk magunkon: „Igen, én ez vagyok, és az év háromszázhatvannégy napján szenvedek attól, hogy nem fogadtok el.” Mindannyian láthatnánk egymás gyöngéit, és felismerve, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az előítéleteket, a rosszindulatú pletykálást és az egymásról és önmagunkról gyártott hazugságokat felcserélné az együttérzés.
Aki vállalja a közönség előtti szereplést, annak vállalnia kell a tapsot meg a füttyöt is. Nincs apelláta. A közönség kegyetlen is, azt ki kell szolgálni.
Az élet teljes egész, ezért a jót és a rosszat is el kell viselni.
A hallgatás hit, amikor nyugodtan vársz, mert tudod, hogy az Úr fog cselekedni, amikor lemondasz a világról, hogy az Úrral lehess, amikor nem törődsz azzal, hogy megértsenek téged, mert elegendő neked, hogy az Úr megért, a hallgatás hit.
Amikor megalkuszom, akkor nem merem kimondani azt, ami bennem van, és hagyom, hogy a másik azt tegye velem, amit ő akar. Inkább tűrök, és némán szenvedek.
Többek szerint egy állat, egy gátlástalan és kibírhatatlan barom vagyok, aki a társadalom korlátait, konvencióit nem hajlandó csak azért betartani, hogy mindenki szeresse. Aki így elfogad, az a barátom, aki nem, azzal nincs dolgom.
A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok egyik legfontosabb részeleme egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása.
Ne kapaszkodjunk abba, amin nem változtathatunk.
Amikor boldog vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a boldogságot. Amikor bánatos vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a bánatot. Mindkettő ugyanaz. Van egy apró, mozdulatlan pont, amely mindent figyel, mindennek a tanúja. Légy együtt ezzel a mozdulatlansággal, amikor csak teheted. Vedd észre ahelyett, hogy elsiklanál felette. A meghittség a leghatalmasabb szövetségesed. Maga a vagyok a lényed. Semmi sem idegen számunkra abban, hogy egyszerűen vagyunk. Az apró mozdulatlan pont először nem lesz nagy tapasztalat, ám határtalanul nagyra nőhet. Amikor meghalsz, és már nincs mibe kapaszkodnod, a vagyok tölti majd be az egész mindenséget. A bölcsek minden korban újra és újra elismételték ezt. Azonban nem szabad másodkézből elfogadnod az igazságot. Találd meg önmagadban, aki azt mondja, hogy vagyok, és kitágulva betölt téged. Ha ez megtörtént, biztonságban vagy. Lényed azonos lesz lelkeddel.