Nincs sok olyan alakításom vagy rendezésem, amire azt mondanám, hogy zsebre teszem és elviszem magammal a túlvilágra.
Tordy Géza
1938. május 1. - 2024. március 30.
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Az emberiség tönkreteszi a vizet, a levegőt, a földet. Nem is értem, hogyan történhetnek meg ilyen dolgok a XXI. században. Eluralkodik a világon harácsolás és a hálátlanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borzasztó, hogy akarat sincs nagyon az emberekben a helyzet megváltoztatására.
Hallom a kollégáimtól, hogy a mai fiatalok többségének semmit nem mondanak a valamikor nagy nevek, akiknek éppenséggel az öltözőjükben ülnek. Ez nem feltétlenül az ő szégyenük. De hát itt, a szocialista blokkban sosem volt olyan sztárkultusz, mint Nyugaton. Nálunk – már csak politikai okok miatt is – lelkizőbb színházra volt szükség. Óriásit változott a világ, a mai kor egészen másról szól. A televíziót elözönlötték a kretén civilek, akiket színésznek használnak
Annak idején csodálattal bámultam Páger Antalt, aki a szó szoros értelmében a haláláig dolgozott. Délelőtt filmezett, majd hazament és meghalt.
Fiatalabb koromban azért más voltam, arra törekedtem, hogy elfogadjon a világ. De ez ma már nem érdekel.
Egy színész esetében fontos, milyen közegben kérdez rá az élet – egy-egy emberi karakter, a történések, reflexiók – értelmére. Milyen társaságban próbál válaszokat fogalmazni. Hamlet azt mondja: a színész tükröt tart a természetnek. Ám a színésznek nem mindegy: kinek a tekintetéből kap visszajelzést alakítása minőségéről. Várkonyi egyetlen pillantása hosszú elemzéssel felért.
Sosem voltam magammal megelégedve. Filmjeimet sem szeretem visszanézni. Pedig mindig szorgalmas voltam, arra koncentráltam, ami egy színészt felépít.
Pályám utolsó tizenöt-húsz évében gyakran gondoltam rá: talán civil sorsom is szerencsésebben alakul, ha elvégzem a főiskolát. Az a négy év segített volna fokozatosan átkerülni a gyerekkorból a fiatalember állapotába. Szó szoros értelmében szűzen kerültem a színészlét sajátos viszonyai közé. Az kemény.
A jó rendező szabadságot ad a színésznek ahhoz, hogy a színész magából kiindulva tolmácsolhassa a szerző üzenetét. A jó rendező abból építkezik, ami a színészből fakad.
Iszonyatosan megy az idő. Érezni lehet a sebességet. Gyerekkorunkban a nyár végtelennek tűnt, manapság egy perc az egész. Az ember idős korában megérti, hogy mi lesz a következő nagy programja. Hát a halál. Nyolcvan felé közeledve aligha jöhetne más. Mindenki meghalt körülöttem. Szinte végig szerencsétlenül alakult a magánéletem is. Nem maradt más célom, mint hogy a szeretteim egészségesek legyenek, én meg gyorsan és szenvedés nélkül menjek el. Nincs rosszabb a halálra ítéltetettség tudatánál.