Az életnek pozitívnak kell lennie. Ha neked jelent valamit az élet, akkor a boldogság magától jön. Mindenkinek kell adnia valamit. A testünk, összehasonlítva a lélekkel, olyan lényegtelen, mint egy hal a tengerben. Azt hiszem, az ember addig fog élni, amíg ki nem űzi a rosszat és a gyűlöletet a lelkéből.
A lét tegyen rendet, ne a halál!
Nem az a fontos, hogyan hal meg az ember, hanem az, hogy hogyan él.
Az élet olyan, mint egy doboz csokoládé. Olcsó, haszontalan ajándék, amit senki sem kér. Nem visszaváltható, csak csendben fogyasztható. Megesszük, mert ha már megkaptuk, legalább ne vesszen kárba. Habzsoljuk, pedig igazából nem is ízlik. Igaz, néha találunk köztük krémeset vagy tejszínest – de azoknak az íze túl hamar elvész a szánkban, és a doboz alján ott maradnak a fogtörő mogyoróval töltött étcsokik, amiket ha elfogyasztunk, nem marad másunk, mint egy üres doboz, tele aranysárga, gyűrött papírgalacsinnal.
Az élet olyan, mint egy távolsági repülőjárat. Először el kell döntened, hova szeretnél menni, fel kell szállnod a megfelelő gépre, majd felemelkedve elindulni a célod felé.
Ha szeretitek az életet, úgy ne pazaroljátok az időt, mert ez az az anyag, a melyből az élet készül.
Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek – azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné.
Tudod, mi olyan szép itt? Nézd: ahogyan sétálunk, a homokban hagyjuk a cipőnk nyomát, itt maradnak, szépen kirajzolódnak. De holnap, amikor felkelsz és végignézel ezen a hosszú parton, semmit sem látsz, sehol egyetlen nyom, jel. Éjjel a tenger elmossa. A tenger mindent elrejt. Mintha soha senki nem járt volna itt. Mintha mi sem léteztünk volna. Ha van hely a világon, ahol arra gondolhatsz, milyen semmi vagy, hát ez itt olyan. Már nem föld és még nem tenger. Nem ál-élet, de nem is valódi. Idő. Múló idő. És kész.
Mindig olyannak éreztem az életet, mint egy növényt, amely a gyökértörzséből él. Tulajdonképpeni élete láthatatlan, a rizóma mélyén rejlik. Mindaz, ami a talaj fölött látható, csak egy nyáron át tart. Azután elhervad – efemer jelenség. Ha az ember az élet és a kultúrák véghetetlen kialakulására és elmúlására gondol, az abszolút semmiség gondolata tölti el; én azonban sohasem szűntem meg azt érezni, hogy az örök változás alatt él és megmarad valami. Amit látunk: a virág, az pedig mulandó. A rizóma megmarad.
De hol a cél? Mi a cél? Csak élni? Nap nap után? Megélni ezt és amazt, múlttá változtatni a jelent, jelenné a jövőt, és baktatni, baktatni a napok hátán, amíg egyszer csak elfogynak és… és a semmi, vagy az Isten, vagy akármi egy nagy fekete szivaccsal mindent letöröl, ami volt, s ami történt?
Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész.
Az élet, legyen az akár tragikus, vidám, szomorú vagy abszurd, mindig meglepő.
A hit nem józan megfontolás vagy logikus gondolkodás kérdése, hanem azon múlik, hogyan éli az életét az ember.
Az élet játék, és csak szerencse kell hozzá.
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak, egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy „holtomiglan-holtodiglan” kitartanak mellette, az üzlet mérlegének, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy „nem” vagy, hogy „elég”, a hétvégéknek, amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel, akikhez semmi kedvük. Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának és a luxus látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végigcsinálják – mert valaki meggyőzte őket, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva.
Sose légy közömbös az életben, és semmit se vegyél készpénznek. Semmit. Soha.
Minden ember titkok leple alatt – mint az éjszaka leple alatt – éli valódi, igen érdekes életét. Minden egyéni lét titkon alapszik, a kultúrembernek részben talán ezért olyan fontos, hogy az egyéni titkot tiszteletben tartsák.
Szavakkal nem lehet elintézni az élet valóságos helyzeteit, azok tömörek és kemények, mint az ősrégi sziklacsoportok.
