Tudja, Scully ügynök, maga egyre jobban kezd hasonlítani Mulderhez.
Hiszel abban, hogy a világegyetem felírható a mindenség matematikai számításaként, leegyszerűsíthető egy egyszerű egyenletté?
Egyszer majd megkérdezik, mit láttam, és amit láttam, azt nem lehet letagadni. És én nem is fogom.
Az élet olyan, mint egy doboz csokoládé. Olcsó, haszontalan ajándék, amit senki sem kér. Nem visszaváltható, csak csendben fogyasztható. Megesszük, mert ha már megkaptuk, legalább ne vesszen kárba. Habzsoljuk, pedig igazából nem is ízlik. Igaz, néha találunk köztük krémeset vagy tejszínest – de azoknak az íze túl hamar elvész a szánkban, és a doboz alján ott maradnak a fogtörő mogyoróval töltött étcsokik, amiket ha elfogyasztunk, nem marad másunk, mint egy üres doboz, tele aranysárga, gyűrött papírgalacsinnal.
Tartsa maga mellett a barátait, Mr. Grath…de az ellenségeit pláne!
Önök tagadhatják mindazt, amit láttam, mindazt, amire rájöttem, de már nem sokáig. Mert már túl sokan tudják, hogy mi folyik itt, és senkinek, egy hivatalos szervnek sincs hatalma az igazság felett.
A szabadság elvesztése fura dolgokat művel az emberrel.
Mikor a józan ész és a tudomány nem tud választ adni, talán a fantasztikum területén sem árt egy kicsit körülnézni.
A hazugság akkor a leghihetőbb, ha két igazság közé rejtjük.
Léteznek titkok, melyeknek nem szabad kitudódniuk, aminek a megtudására az emberiség még nem kész.
Részese voltam sok hazugság elterjesztésének, és láttam olyasmiket, amik még egy őrült fantáziálásán is túltesznek.
