Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell takarni sárga vagy rózsaszín abrosszal, a vázába virágot kell tenni, éspedig ciniát vagy napraforgót, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pindaroszt vagy Dantét vagy Keats-et. Aki az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni.
Hamvas Béla
1897. március 23. - 1968. november 7.
magyar író, filozófus
Hamvas Béla idézetei a spiritualitásról, az önismeretről és az élet mélyebb összefüggéseiről szólnak. Gondolatai különleges bölcsességgel és belső nyugalommal világítanak rá az emberi létezés valódi értékeire.
Minél magasabban áll valaki, annál inkább kell szolgálnia. Ez az uralom titka. Mert az uralom nem hatalmi ösztön, hanem alázat. Az élet fölött való uralom és az istenek előtt való alázat.
Isten szava bármikor megszólíthat bennünk és szüntelenül szólít is.
A barátság mélyebben van, mint a szeretet, és mélyebben, mint a szerelem.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása.
Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.
Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent.
Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.
A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa; a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.
A nő barátait elfelejti, szerelmeit soha. A férfi szerelmeit elfelejti, barátait soha.